2024. június 1. - Tünde

Ombudsman: jogellenesen oszlatták a Gárdát

Visszásságokat állapított meg Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a július 4-ei Erzsébet téri rendezvény rendőri feloszlatásával kapcsolatban.
2009. szeptember 10. csütörtök 14:53 - HírExtra
Szabó Máté csütörtökön tájékoztatta az MTI-t arról, hogy befejezte az Erzsébet téri rendezvény vizsgálatát, és több visszásságra hívta fel a figyelmet, amelyek kiküszöbölése érdekében az Országgyűléshez és az országos rendőrfőkapitányhoz fordult.

A közlemény szerint Szabó Máté megállapította, hogy a rendezvény feloszlatása során elhangzott felszólítások nem jelölték meg a feloszlatás indokát, ez pedig "a békés gyülekezéshez való joggal összefüggő visszásságot okozott". A biztos arra is rámutatott, hogy "a különféle célú közterület-használat szabályai nincsenek összhangban, továbbá hiányosak, ez pedig ugyancsak visszásságokat okozott a vizsgált rendezvény rendőri kezelésében".

Az ombudsman kifejtette, hogy a véleménynyilvánítási szabadság által védett körbe tartozott a vélemény kifejezése különböző léggömbökkel, valamint a szórólapokkal, az előállítást önmagában ezeknek a tárgyaknak a birtoklása nem alapozta meg, ami a szabad véleménynyilvánításhoz való joggal, egyúttal pedig a személyes szabadsághoz való joggal összefüggő visszásságokat okozott.

A biztos kitért arra is, hogy "egy bírósági ítéletben foglalt akár elvi jelentőségű megállapítások nem szolgálhatnak közvetlenül egy rendőrségi intézkedés közvetlen jogalapjává, mert a rendőrségnek a gyülekezéssel kapcsolatosan saját önálló értelmezést kell adnia".

Mint írta, "a rendőrségnek itt összhatásában kell vizsgálnia azt, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényen résztvevő személyek magatartása sérti-e mások jogát és szabadságát, és az okozott jogsérelem - az arányosság elvének megfelelően - milyen intézkedést igényel". Önmagában az sem dönthető el, hogy bármilyen öltözet viselése, egy adott tartalommal megtartott szónoklat megvalósította-e a garázdaság szabálysértését az adott rendezvényen - fűzte hozzá.

Az előállításokról készült dokumentumokat átvizsgálva a biztos megállapította, hogy "a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedések, illetve az ezekkel összefüggő rendőri eljárások dokumentációjában komoly hiányosságok tapasztalhatók". Az ombudsman tapasztalata szerint sokszor nem kérdezték meg a rendőrök az előállítottaktól, hogy kérik-e hozzátartozójuk vagy védőjük értesítését.

Szabó Máté szerint "kérdéses" volt azon személyek előállítása, akiket aztán mégsem hallgattak meg a rendőrök. A biztos a kábelkötegelővel történő bilincseléssel kapcsolatban rámutatott: ha nem biztosítottak azok az eszközök, amelyek a "műanyagbilincs" gyors oldását lehetővé teszik, az sérülés veszélyével járhat, így pedig akár az élethez és testi épséghez való jog is sérülhet. A biztos a helyszíni tapasztalatok, több száz oldal okirat, 16 DVD, számtalan fénykép, valamint közel 30 panasz alapján folytatta le vizsgálatát - áll a közleményben.

A Jobbik az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében azt tudatta, egyetértenek Szabó Máté jelentésével, s lemondásra szólítják fel az országos rendőrfőkapitányt és Tóth Gábor budapesti főkapitányt. A párt továbbá arra is felszólította a rendőrséget, hogy kezdjen tárgyalásokat a "sérelmet szenvedett emberek" kártalanításáról.

Az Országos Rendőr-főkapitányságon az MTI megkeresésére csütörtökön azt közölték, a jelentés tanulmányozása után a jogszabályban előírt határidőn belül reagálnak majd.
A Fővárosi Ítélőtábla július 2-án döntött arról jogerősen, hogy feloszlatja a Magyar Gárdát, az egyesületet és a mozgalmat egyaránt. Ez ellen tiltakozva gyűltek össze július 4-én, szombaton a fővárosban a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai az Erzsébet téren.

A Magyar Gárdát feloszlató jogerős ítélet ellen, illetve a terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal való visszaéléssel és emberölés előkészületével is gyanúsított Budaházy György melletti július 4-ei demonstrációt a rendőrség megtiltotta. Az Erzsébet téren összegyűlteket a rohamrendőrök körbevették és távozásra szólították fel. Miután ennek a demonstrálók nem tettek eleget, a rendőrök megkezdték a tömeg kiszorítását a térről, ekkor többen a rendőrökre támadtak, a rendőrség pedig könnygázzal oszlatta a tömeget, 216 embert pedig előállítottak, köztük Vona Gábort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnökét is.

Bencze József országos rendőrfőkapitány az oszlatás után leszögezte: nem azért állított elő a rendőrség az Erzsébet téri rendezvényről több embert, mert a demonstrálók a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viseltek, hanem mert megtiltott rendezvényen vettek részt, s mert a rendezvény több esetben is elveszítette békés jellegét azzal, hogy a tüntetők rendőrökre támadtak, és ellenszegültek a rendőri intézkedésnek.

A főkapitány elmondta: a megtiltott rendezvényre érkezőket a rendőrség folyamatosan tájékoztatta arról, hogy tiltott rendezvényen vesznek részt, és felszólította őket a helyszín elhagyására. Hangsúlyozta: a gyülekezési törvény felhatalmazza a rendőrséget arra, hogy a megtiltott rendezvényt feloszlassa. Az oszlatás során "a legnagyobb kímélettel, arányosan és fokozatosan járt el az intézkedő parancsnok és a biztosításban részt vevő rendőri erők" - mondta. Hozzátette: a rendőrség a tüntetők passzív ellenállására reagálva kezdte el feloszlatni a rendezvényt, s kezdett igazoltatásba és előállításba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását