2024. június 17. - Laura, Alida

Vágó István egy dekát nem bír leadni!

Ősztől új műsorral jelentkezik az ország mindentudó kvízmestere, azonban hiába szeretne, egy dekát sem tud leadni, s a stylist-je segítségével kap némi „optikai tuningot”.
2009. augusztus 27. csütörtök 08:59 - HírExtra
Vágó István, mint mindig, most is elégedetlen. Kivételesen azonban nem másokkal, hanem saját magával gyűlt meg a baja. Hiába rohangál fel s alá már hónapok óta a TV2 őszi szuperprodukciójának, a Párbaj című vetélkedő forgatásain, egyetlen deka súlyfeleslegtől sem sikerült megszabadulnia.

Pedig a kvízmester nagyon szeretne jó formába kerülni. Az áhított siker érdekében még az étkezésére is sokkal jobban odafigyel, mint korábban: saját bejáratú sztáröltözőjébe csakis a reformkonyha termékeinek enged bebocsátást. Eddig azonban – dacára a napi 10-11 órás fel-alá rohangálásnak és egy helyben ácsorgásnak – közelébe sem került régi formájának.

Persze nem is Vágó Istvánról lenne szó, ha nem kirobbanó humorral és öniróniával kezelné az a teste körüli áldatlan állapotokat: Megállás nélkül lépcsőzök, mégsem fogyok egy dekát se – mondta mosolyogva a Blikk című bulvárlapnak nyilatkozva.

A maximalista műsorvezetőt ezért most öltözékében szeretné megújítani a Párbaj stábja. Az egyik legmeghökkentőbb változásra Vágó István felsőruházatában számíthatnak a televíziónézők. A produkció stylist-ja ugyanis megszabadította a kvízmestert legendásan viselt nyakkendőjétől. Az öltöztető szerint az így a ingen képződő V kivágás optikailag hosszabbítja a műsorvezető fejét és nyakát.

„Szerintem burkoltan így akarta felhívni a figyelmemet azokra a pluszkilókra, amelyeket már én is felfedeztem magamon” – kommentálta tréfásan a stylist tanácsát a népszerű tévés, akinek nem csak a nyakkendői, hanem a szemüvege is bánta a „nagy átalakítást”. Szerencse, hogy Vágó István nyitott minden újdonságra, mert így jókedvűen válogatott a legextrémebb dizájnú szemüvegkeretek között is.

Igaz ugyan, hogy a műsorvezető szinte „lelőhetetlen”, néha azonban neki is szüksége van egy kis kikapcsolódásra. Ilyenkor általában visszavonul az öltözőjébe, és kizárja az örökké nyüzsgő külvilágot.

Forrás: Blikk/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását