2024. május 7. - Gizella

Kocsis tényleg nem tudott a végkilégítésekről?

A BKV vezérigazgatója szerint eltitkolták előle a csaknem 100 millió forintos végkielégítés után továbbfoglalkoztatott volt humánpolitikai igazgató végkielégítési ügyét.
2009. augusztus 13. csütörtök 10:20 - HírExtra
A vezérigazgató azt közölte, hogy a könyvvizsgáló levele hívta fel a figyelmét arra, van olyan ember a BKV-nál, aki felvette végkielégítését, miközben munkabért is kap. Hozzátette: a levelet a gazdasági vezérigazgató-helyettesnek írták, de abban Szalainét nem nevesítették.

Mint mondta, csak a közelmúltban szerzett tudomást Szalainé Szilágyi Eleonóra végkielégítési ügyéről, amely az átadás-átvételi dokumentumokban sem szerepelt.
"Ha már tavaly szeptemberben megismertem volna, nyilván intézkedek. De titkolták előlem" - fűzte hozzá Kocsis István.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy tavaly szeptemberi kinevezése után két olyan munkatárs távozott a cégtől, akiket már ő vett fel, ők azonban végkielégítés nélkül mentek el.

Mint mondta, az ilyen ügyekben - mindkét fél érdekében - kellő körültekintéssel kell eljárni. Az alaptalan rendkívüli felmondások kárt okoznak a BKV-nak - mondta. Erre példaként említette Szalai László stratégiai igazgató esetét, akinek várhatóan több mint 200 millió forintot kell majd fizetniük.

Arra a felvetésre, hogy Szalainénak a szerződése alapján 16,4 millió forintos titoktartási díj is járt, Kocsis István azt mondta: a BKV-nál nincs olyan titok, amiért titoktartási pénzt kellene fizetni, ezért ezt az intézményt felülvizsgálja.

A cég kifizetési rendszerére utalva azt mondta: azt az elődeitől örökölte. Jelezte ugyanakkor, hogy a jelenlegi vezérkar szerződései megfelelnek a BKV-nál 2007-ben bevezetett rendszernek.

Kocsis István kitért arra is, hogy a Magyar Villamos Művek vezérigazgatói posztjáról végkielégítés nélkül távozott; e juttatásról lemondott.

Felvetésre megerősítette, érdekháborúk zajlanak a háta mögött, ám ő ezekbe nem akar beszállni. Hozzátette ugyanakkor: igaza van Tarlós Istvánnak, a fővárosi Fidesz-KDNP frakciószövetség vezetőjének abban, hogy a most távozó Balogh Zsolt vezérigazgató-helyettes "hídfőállást jelentett bizonyos személyek számára".

A vezérigazgató közölte, a hatalmi harcok helyett arra koncentrál, hogy megoldja a BKV várható likviditási gondjait, és hogy 30 milliárd forintos pluszforráshoz juttassa a céget.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

banhegyi
2009. augusztus 13. 10:59
Nyugaton ilyen irányítói képességekkel a cég küszöbét nem léphetné át. Milyen mentség az, hogy nem tudott róla? Valaki engedélyezte azokat a kifizetőhelyeket, majd azokat nem zárolta időben.
Gondolom most jön az a forgatókönyv, mely szerint majd a kétkezi munkásokon leverik az osztogatás okozta veszteséget.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását