Melléfogtak: él a legkeresettebb terrorista
Az indonéz rendőrség bejelentette szerdán, hogy az elvégzett DNS-vizsgálat alapján nem az ország legkeresettebb terroristáját, Noordin Topot lőtték le a szombati közép-jávai rajtaütésben.
2009. augusztus 12. szerda 08:43 - HírExtra
A rendőrség legalább három emberrel végzett akkor egy tanyasi házban, és biztos volt abban, hogy Noordin Top köztük van. Már két nappal később azonban kételyek merültek föl ez utóbbival kapcsolatban, mert megvizsgálták a Noordin Topnak vélt férfi ujjlenyomatát és arcberendezését, ami nem támasztotta alá a korábbi vélekedést. A DNS-vizsgálat most kizárta azt. Egy név nélkül nyilatkozó rendőrségi illetékes már hétfőn elmondta, hogy a terroristavezér feltehetően elmenekült a rejtekhelyén végrehajtott rajtaütés elől.
A malajziai születésű Noordin Top az al-Kaidával kapcsolatban álló délkelet-ázsiai terrorszervezet, a Jemaah Islamiyah egyik szakadár csoportja élén áll. A hatóságok ennek a csoportnak a számlájára írják két jakartai luxusszálloda ellen a múlt hónapban elkövetett kettős öngyilkos merényletet.
A gyanú szerint a terroristavezérnek köze volt a 2002-es Bali szigeti robbantások és három másik, nyugati célpontok ellen irányuló merénylet végrehajtásához, amelyek összesen több mint 240 ember, többségük külföldi turisták halálát okozták.
Forrás: MTI