2024. június 17. - Laura, Alida

Az elnök és a kormányfő népszerűbb, mint valaha

Az orosz kormányfő és az államfő népszerűsége abszolút történelmi csúcsot ért el a Közvélemény Alapítvány felmérése szerint.
2009. augusztus 10. hétfő 11:17 - HírExtra
Vlagyimir Putyinban, aki miniszterelnöksége előtt nyolc évig államfő, azelőtt pedig szintén kormányfő volt, a felmérés szerint a lakosság 73 százaléka, az elnöki tisztségre Putyin által jelölt Dmitrij Medvegyevben 59 százaléka bízik meg. A lap megjegyezte: más közvélemény-kutató intézetek adatai szerint Putyin 2007-ben érte el népszerűségének csúcsát.

A mostani felmérés során megkérdezetteknek értékelniük kellett a két politikus munkáját is. A válaszok szerint 78 százalék támogatja Putyin válságellenes intézkedéseit, és csupán 12 százalék véli úgy, hogy rosszul végzi munkáját. Medvegyev jól birkózik meg az ország előtt álló feladatokkal - vélte a megkérdezettek 67 százaléka. Elégtelen minősítést az elnök csak 18 százaléktól kapott, az év elején még 25 százalék volt elégedetlen vele.

A Moszkovszkij Komszomolec politológusokat idézve azt írta: a két vezető politikus népszerűségének növekedése annak köszönhető, hogy a múlt héten nem történtek negatív események, amelyek miatt az emberek szidhatnák a hatalmasokat. Hatással volt a tavalyi kaukázusi háború évfordulója alkalmából indított propaganda-kampány, és több sikeres PR-akció is lezajlott. Várható például, hogy a Putyint meztelen felsőtesttel ábrázoló képek, valamint a pásztor családjánál tett látogatásáról szóló beszámolók még a jövő héten is hozzájárulnak majd népszerűsége további növekedéséhez - vélte a szakértő. Hozzátette: Oroszországban egyelőre nem létezik alternatív rokonszenv-pólus, vagyis más olyan személyiség, aki magára vonná az emberek figyelmét, rokonszenvét.

Miközben azonban Putyin népszerűsége nő, csökken az általa vezetett struktúrák iránti bizalom. A dumában több mint kétharmados többséggel rendelkező Egységes Oroszország párt iránti bizalom egyetlen hét alatt 4 százalékkal esett vissza. A szervezet - amelynek elnöke maga Putyin - mindössze 54 százalékot kapna, ha most vasárnap lennének a választások, vagyis 10 százalékkal kevesebbet, mint amennyit decemberben szerzett. A kormány munkáját a lakosság 44 százaléka értékeli kedvezően, 43 százaléka kedvezőtlenül. Igaz, ez javulás, hiszen egy hónappal ezelőtt 39 százalék volt elégedett és 49 százalék elégedetlen.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását