2024. március 29. - Auguszta

MSZP: nem Kocsis a felelős a végkielégítések ügyében

Nem felelős Kocsis István vezérigazgató a BKV végkielégítési ügyeiben, mert a horribilisan magas összegeket tartalmazó szerződéseket elődje kötötte, és a jelenlegi cégvezető csak „az elődjeik által felhalmozott sarat próbálja lapátolni” – mondta újságírói kérdésre válaszolva Szabó Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő egy vasárnapi sajtótájékoztatón Budapesten.
2009. augusztus 9. vasárnap 14:30 - HírExtra
Szabó Zoltán országgyűlés képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: egy politikai párt nem sok mindent tehet egy önkormányzati tulajdonú céggel kapcsolatban, és jogosnak tartotta a Fidesz felháborodását. Az MSZP-s honatya szerint az ilyen rendkívül magas végkielégítések ebben a gazdasági helyzetben "vérlázítóak".

Hozzáfűzte, Kocsis István vezérigazgató elismerte, hogy a sajtóban is napvilágra került több tíz és százmilliós végkielégítési összegek igazak, de ezeket a szerződéseke nem ő, hanem elődje kötötte.

Nem lett volna szabad ilyen szerződéseket kötni. Nem tudom hol volt az illetékes vezető akkor, amikor ezeket a szerződéseke kötötték – mondta Szabó Zoltán, hozzáfűzve, ezek a megállapodások kötik a jelenlegi igazgató kezeit is. Kocsis István most megpróbálja ezeket az összegeket lealkudni, és úgy tűnik, a jelenlegi vezetés az elődjeik által felhalmozott sarat próbálják lapátolni – fogalmazott Szabó Zoltán.

Arra a kérdésre, hogy Kocsis István BKV-vezérigazgatót valóban leváltanák-e a MÁV személyszállító cégének, a MÁV Start Zrt. igazgatósági elnöki pozíciójából, Szabó Zoltán úgy válaszol: ő azt sem tudta eddig, hogy ezt a megbízatást is ellátta Kocsis István.
Koszorús László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az MSZP jobban tenné a jövőben, hogy ha "szépen visszaszerezné" az állami vezetők több száz millió forintos végkielégítését, és ha azonnali hatállyal befagyasztaná az ilyen címen történő kifizetéseket, és vonják le a megfelelő személyi konzekvenciákat is.

Hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt vasárnap kezdett nyomozást a BKV-s végkielégítés ügyében Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Fővárosi Főügyészség elrendelése alapján.

A fővárosi közlekedési társaságnál néhány hete pattant ki a végkielégítési botrány: nyilvánosságra került, hogy Szalainé Szilágyi Eleonórát, a volt humánpolitikai igazgatót tovább foglalkoztatták, miután kifizettek neki 100 millió forint végkielégítést. Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgatót egy év munkaviszony után küldték el, majd - a Magyar Nemzet értesülései szerint - 40 millió forintos végkielégítést fizettek neki.
Kocsis István vezérigazgató július 23-án rendelt el belső vizsgálatot, a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyében.

Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja július 29-én jelentette be, hogy a Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul a BKV volt humánpolitikai igazgatójának ügye miatt, mivel felmerül a különösen nagy kárt okozó hűtlen vagy hanyag kezelés tényállása.

A botrány kirobbanása után július 31-ével saját kezdeményezésére közös megegyezéssel távozott a cégtől Balogh Zsolt általános és műszaki vezérigazgató-helyettes. Ő foglalkoztatta tovább - akkor még megbízott vezérigazgatóként - csaknem 100 milliós végkielégítésének kifizetése után havi 1,2 millió forintért Szalainé Szilágyi Eleonórát a cég volt humánpolitikai igazgatóját, és Bosnyák Gyula volt stratégiai igazgató 40 milliós végkielégítését is ő írta alá. Balogh Zsolt nevéhez köthető az a munkaügyi per is, amelyben a BKV-t csaknem 100 millió forint megfizetésére kötelezték első fokon, mert végkielégítés nélkül elküldték Szalai László stratégiai igazgatót, aki azonban beperelte a BKV-t, mondván jár neki a végkielégítés. Szalai László legutolsó munkaszerződését Balogh Zsolt írta alá és ő is menesztette.

Németh Szilárd, a fővárosi Fidesz-frakció tagja a múlt héten több alkalommal tartott sajtótájékoztatóján is azonnali távozását követelte a BKV általános vezérigazgató-helyettesének és Székely Gábornak, a felügyelőbizottság elnökének. A BKV Zrt.-nél tapasztalható botrányok és rendkívül magas végkielégítési ügyek miatt azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz nevében Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettest is.

Gulyás Attila a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke az MTI-nek kedden azt mondta: másfél milliárd forintot is költhetett a BKV végkielégítésekre 2007-óta, mivel Antal Attila korábbi vezérigazgató csaknem nyolcszáz embert küldött el a cégtől egy átalakítás során.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. augusztus 10. 13:05
Kéz kezet mos - attól lesz mindkettő mocskos
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását