2024. május 6. - Ivett, Frida

Csak a költségvetés megszavazása után mehetnek el a szoci miniszterek?

Ficsor Ádám kivételével a szocialista miniszterek a költségvetés elfogadásáig a helyükön maradnak, azt követően azok mondanak le a kormánytagságról, akik a kampányban napi feladatot látnak el - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerdán az MTI-vel.
2009. augusztus 5. szerda 14:42 - HírExtra
A párt országos választási bizottságában (ovb) kialakították a munkamegosztást is, a testület kiegészítéséről a választmány dönt majd - írta a pártelnök az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Lendvai Ildikó a július eleji pártkongresszuson javasolta, hogy az ovb-t egészítsék ki Botka László szegedi polgármesterrel, Ficsor Ádám titokminiszterrel, Molnár Csaba kancelláriaminiszterrel, Burány Sándor budapesti pártelnökkel és Boldvai László Nógrád megyei pártelnökkel.

Az MSZP választmánya júliusban úgy döntött, hogy augusztus végi ülésén egészíti ki az ovb-t. A párt kongresszusi állásfoglalása szerint "a hatékony koordináció, a párton belüli együttműködés kiszélesítése, a különböző társadalmi csoportok és generációk megszólítása, az új szereplők bevonása érdekében" szükséges az MSZP országos választási bizottságának kiegészítése.

A szerdai közleményben az olvasható, hogy az ovb-n belüli munkamegosztás szerint a választási program készítését Lendvai Ildikó irányítja, mellette a munkában - a testület jelenlegi és javasolt tagjai közül - részt vesz Mesterházy Attila frakcióvezető-alelnök, Molnár Csaba kancelláriaminiszter és Lamperth Mónika elnökhelyettes is.

Szekeres Imre honvédelmi miniszter, elnökhelyettes a választási munka gyakorlati előkészítéséért felelős team-et vezeti, itt kapott szerepet az ovb-tagok közül Ujhelyi István alelnök és Puch László pártigazgató is.

Kiss Péter társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter, a párt alelnöke többek segítségével az MSZP partnerkapcsolataiért, lehetséges együttműködése szélesítéséért felel majd. A titkosszolgálati miniszteri posztról szeptember középen távozó Ficsor Ádám fő feladata a jelöltek felkészítése lesz.

Mesterházy Attila frakcióvezetőként nemcsak a jelenlegi képviselők programkészítő és egyéb munkáját koordinálja, de előkészíti a következő frakció működését is, a listaállításban, a jelöltekkel való kapcsolattartásban vállalt szerepe segítségével.
Simon Gábor választmányi elnök a testület választási szerepkörét szervezi, Burány Sándor budapesti elnök, Botka László megyei elnök és a megyei elnökök képviseletében Boldvai László megyei elnök is politikai tapasztalataikat és teljesítményüket felhasználó szerepet vállal.

Az MSZP fontos szerepet szán a házelnöki posztról szeptemberben leköszönő Szili Katalinnak is, aki ősztől kezdve minden energiáját a baloldal megerősítésére fordítja - közölte a pártelnök.

Lendvai Ildikó a közleményben leszögezte: a november végi, december eleji kongresszusig az MSZP a programkészítés mellett az ősz legfontosabb feladatának a válságkezelő kormányzati munka folytatását, a gazdasági- pénzügyi világválság hatásai elleni további védelmet, a társadalmi válság megelőzését, a bajban való
segítségnyújtást tartja.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

galamb tamás
2009. augusztus 5. 18:23
Remélem ez a begőzült üreglány is bürtünben végzi!!!!
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását