2024. április 19. - Emma

Távozó miniszterek - Bajnai bajban lehet

Az MSZP inkább koncentrál a választásra, mint a kormányzásra. Legalábbis azokból a lépésekből, amiket most tesznek, ez olvasható ki.
2009. augusztus 4. kedd 07:50 - Pénzes Dávid
Hiába bukott a Szocialista Párt hatalmasat az EP-választáson, a személyi konzekvenciákat nem tudták levonni, gyakorlatilag mindenki maradt a helyén. Gyurcsány-kapitány erkölcsileg rendkívül megkérdőjelezhető módon még a süllyedés előtt elhagyta azt a hajót, amit ő kormányozott zátonyra, a párt vezetése pedig maradt a süllyedés után is.

Jött az újítás igénye - hiába

Hiába próbálta meg egy fiatal szocialista vezetőkből álló csoport megfúrni az öregek pozícióit, nem sikerült elérni a lemondásukat, sőt, még csak bizalmi szavazást sem tudtak kicsikarni. Egyetlen dolgot értek el: a választások előkészítésében és a kampány lebonyolításában a legfontosabb irányító szerepet betöltő szerv, az országos választási bizottság (ovb) bővítését.

Ez a bővítés természetesen olyan személyek bevonását jelenti, akiket a „fiatalok” ajánlanak. Igaz, a legutóbbi kongresszus még (az alapszabályra hivatkozva) nem tette lehetővé a feldobott személyek bekerülését az ovb-be, ám az Országos Választmány augusztus végén összeülő testülete már dönteni fog.

Elindult a munka

Közben az ovb – még az újak nélkül – elkezdte a munkát. Elméletileg a legfontosabb a választásokra való felkészülés ütemterve. Ezt el is készítették, jövő héten a megyei elnökök és a választókerületi elnökök is megvitatják. Gyakorlatban azonban a leglényegesebb az országos lista felállítása. Ez alapján kerülnek be az Országgyűlésbe a jövő a szocialista képviselői.

Mivel egyéni körzetekben jelenlegi felállás szerint nehéz lesz bejutni, a parlamentbe való legbiztosabb út az országos listáról való mandátumszerzés. A mostani helyzetet látva (9-12 százalékon áll a párt) nagyjából 60 hely a biztos - a 189 helyett. Ez természetesen óriási tülekedést fog jelenteni a lista vezető helyeiért. Így egyáltalán nem mindegy, ki lesz a kibővített ovb tagja, azaz ki dönt az első 60 személyről.

A személyi kérdések

Az előzetes megállapodás szerint a testület tagja lesz Ficsor Ádám titokminiszter, Molnár Csaba kancelláriaminiszter, Botka László szegedi polgármester, Burány Sándor budapesti, és Boldvai László Nógrád megyei elnök is. A megegyezés azonban kitért arra is, hogy a kormányban is szerepet vállaló politikusok csak akkor tölthetnek be vezető helyeket a választási kampányban, ha lemondanak a bársonyszékről. Igaz, a lista nevei még nem kőbe vésettek, akár lehetnek cserék is.

Lendvai és Lamperth
A Népszabadság úgy tudja, az MSZP programkészítő csoportját Lendvai Ildikó vezeti, a program szervezésében Lamperth Mónika elnökhelyettes kap érdemi feladatot. Molnár Csaba irányítja a kormányzati elszámolás elkészítését.
Mindenesetre ez azt jelenti, Ficsor Ádám és Molnár Csaba lehetnek az elsők, akik távoznak a kormányból. Persze szigorúan csak a költségvetés elfogadása után. Ficsor Ádám már be is jelentette távozását szeptember 14-i dátummal. Sajtóértesülések szerint Szekeres Imre, honvédelmi miniszter a kampányfőnöki feladatokat kaphatja meg – és ezért hagyhatja el a kormányt. Rajtuk kívül felmerült Kiss Péter, társadalmi kapcsolatokért felelős miniszter is, mint lehetséges távozó, ha a kampányban elfogadja a társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartás irányítását.

A miniszterek távozása még nem hivatalos – Budai Bernadett kormányszóvivő határozottan cáfolta – de az tényként kimondható, hogy a költségvetés elfogadása után bizonyosan lesznek kilépések a kormányból. Bajnai Gordon miniszterelnök ezzel nehéz helyzetbe kerülhet, hiszen olyan embert kell találnia majd a posztokra, aki alig néhány hónapra kell felvállalja majd a tisztséget.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. augusztus 4. 17:33
"A választási kampány fontos feladat..."
Ezek vagy tiszta hülyék, vagy olyasmit tudnak, amit én (& sokan mások) még nem.
Eddig azt papolták, hogy az ország érdeke fontosabb a választási eredményeknél. Meggondolták talán magukat?
gizimama
2009. augusztus 4. 13:38
csak lesz olyan ember, aki hatalmas pénzért a teljes felelősségtől mentesen elvállalja majd.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását