2024. április 19. - Emma

Megszorítások Kubában is

A kivérzett gazdaság újraélesztésére tett erőfeszítések keretében újabb megszorító intézkedéseket jelentett be Raúl Castro kubai államfő szombaton. A parlament ülésén "egyszerűen fenntarthatatlannak" nevezte az állami kiadások mértékét, és közölte, hogy tüzetesen átvizsgálják, majd átszervezik az oktatást és az egészségügyet, a költségcsökkentés céljával.
2009. augusztus 3. hétfő 07:07 - HírExtra
A megszorítások a költségvetési szféra minden más területét is érintik. Raúl Castro a hiányosságok dacára sem hajlandó a rendszert alapjaiban megváltoztató reformok végrehajtására. Kijelentette, hogy kész bármilyen témáról tárgyalni az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, kivéve Kuba politikai és társadalmi berendezkedését.

Leszögezte: nem azért választották meg az ország élére, hogy "feladja a forradalmat" és "visszahozza a kapitalizmust". Hozzátette, hogy Kubában nem lesznek mélyreható átalakulások azután sem, hogy az ifjabb nemzedék átveszi az irányítást ő és fivére, Fidel Castro halála után.

Az 1959-es forradalom elvitathatatlan vívmányának tartott ingyenes oktatási és egészségügyi rendszert, illetve a költségvetési intézményeket sújtó újabb megszorításokat indokolva Raúl Castro elmondta, hogy a gazdasági visszaesés a vártnál is nagyobb, az országnak újra kellett tárgyalnia az adósságait és fizetési kötelezettségeit a külföldi beruházókkal és hitelezőkkel.

A kubai kormány tavaly decemberben még 6 százalékos GDP-növekedéssel kalkulált a 2009-es évre, ezt a számot tavasszal 2,5, most pedig 1,7 százalékra módosította, miután az idei év első felében mindössze 0,8 százalékkal bővült a gazdaság. Az ország fő exportterméke, a nikkel világpiaci ára zuhant, miközben a turizmusból származó bevételek is 10 százalékkal hanyatlottak a vendégek számának csökkenése mellett. Tavaly rekordszámú, 2,35 millió turista 2,7 milliárd dollárt költött el Kubában.

A jövő évre nullszaldós költségvetést akar kidolgozni a kormány, és prioritást élveznek a devizabevételeket termelő áruk és szolgáltatások.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását