2024. október 9. - Dénes

Sok tej, hosszabb élet

Akár évekkel is meghosszabbíthatja az életet, ha gyerekkorában sok, kálciumban gazdag tejterméket fogyaszt valaki - állítja egy 65 évre visszatekintő követéses vizsgálat.
2009. július 29. szerda 22:02 - HírExtra
Az 1930-as években készült felmérésben több mint 1300 angliai és skóciai családban jegyezték fel, hogy mennyi tej, sajt és vaj került az asztalra. A British Medical Journal című szakfolyóirat keddi számában megjelent tanulmány szerint a zsírosabb tejtermékek fogyasztása nem vezetett hosszú távon a szív- és érrendszeri betegségek arányának emelkedéséhez.

Ráadásul azok, akik gyerekkorukban a legtöbb kálciumot vették magukhoz a tejtermékekkel, kisebb arányban haltak meg szélütés következtében - állapították meg a Queenslandi Orvosi Kutatóintézet munkatársai.

A Jolieke van der Pols által vezetett kutatócsoport 4374 olyan ember egészségi állapotát követte nyomon, akik a harmincas években lefolytatott felmérésben részt vettek. 2005-ig az emberek 34 százaléka halt meg, az összesen 1468 egyén közül 378-an koronáriás szívbetegségben, 121-en pedig szélütésben.

A kutatók nem találtak kapcsolatot a zsírosabb tejtermékek fogyasztása és az említett halálokok között, ugyanakkor fordított összefüggést fedeztek fel a gyerekkori kálciumbevitel és a szélütés miatti halálozás között.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását