2020. november 29. - Taksony

Neverlandben temetik el Jackót

Amerikai sajtóértesülések szerint Michael Jackson holttestét a Neverland ranchre, a popkirály híres farmjára szállítják csütörtökön, hogy másnap nyilvános ceremónián vehessenek tőle búcsút tisztelői.
2009. július 1. szerda 07:35 - HírExtra
A CNN amerikai hírtelevízió úgy tudja, hogy a temetést vasárnapra tervezik. Mindazonáltal azt egyelőre továbbra sem tudni, hogy hol lesz Jackson végső nyughelye. Szülővárosa, az Indiana állambeli Gary város hatóságai arra kérték a családot, hogy itt temessék el az 50 éves korában elhunyt énekest.

A hírességekről híreket közlő internetes oldal, a TMZ.com úgy tudja, hogy a Jackson holttestét kísérő, 30 autóból álló karaván csütörtökön helyi idő szerint délelőtt 10 órakor indul el Los Angelesből az onnan 150 kilométerre északnyugatra fekvő birtokra. A Santa Barbara közelében, Los Olivos város dombjai között megbújó birtok 1050 hektáron terül el. Michael Jackson a pályája csúcsán, 1988-ban vásárolta meg, majd 17 évvel később hagyta el az örök gyermek Péter Pán tiszteletére elnevezett Neverlandet.

A döntés, hogy Neverlandbe szállítják a holttestet, azt jelezheti, hogy a család a birtokot szánja Jackson végső nyughelyének, és Graceland mintájára, ahol Elvis Presley nyugszik, alakítják át. Mindazonáltal nem tudni, hogy ez lehetséges-e. William Boyer, Santa Barbara megye szóvivője közölte, hogy tanulmányozzák a kérdés jogi vetületeit.

Eközben világszerte folytatódtak a megemlékezések. New Yorkban az Apollo színházban több százan gyűltek össze, Barcelonában a U2 együttes új turnékörútjának első állomásán Bono 90 ezer ember előtt énekelte a "Man in the mirror" című Jackson-dalt. A montreali dzsesszfesztiválon Stevie Wonder a tragikus hirtelenséggel elhunyt Jackson tiszteletére énekelte el az "I Just Called to Say I Love You" című dalának módosított változatát.

Randy Phillips, a Los Angeles-i székhelyű AEG Live koncertszervező cég elnöke bejelentette, hogy filmre vették Jackson tervezett fellépéssorozatának próbáit, s nem kizárt, hogy a felvételeket nyilvánosságra hozzák. "This is It" elnevezéssel július 13-án vette volna kezdetét és a jövő évig húzódott volna az 50 koncertből álló turné.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását