2024. május 11. - Ferenc

Megkezdődött az apadás!

Másodfokúra mérsékeltek az árvízvédelmi készültséget a Mura magyarországi szakaszán, miután a déli órákban tetőzött, majd lassan apadni kezdett a folyó.
2009. június 27. szombat 19:15 - HírExtra
Nádor István azt mondta: Letenyénél 423 centiméteres vízállás volt a maximum, ez jóval alatta maradt annak, mint amire a horvátországi és szlovéniai adatok alapján számítottak. Az apadásnak köszönhetően az eddigi harmadfokú készültséget már mérsékelni tudták, és várhatóan vasárnap reggelre már csak elsőfokú készültségre lesz szükség.

A Mura kiöntése miatt leginkább veszélyeztetett Murarátkán és Muraszerdahelyen ezúttal nem okozott nagyobb gondot a folyó áradása.

Pál Józsefné, Murarátka polgármestere elmondta, szombatra virradó éjjel készültségben álltak, homokzsákokat is felhalmoztak az újrátkai falurészen, de végül nem öntötte el a veszélyeztetett összekötő utat a víz. A Béke utca végén napok óta elöntött aluljárónál azonban szivárogni kezdett a zsilip, amelyet ezért napközben fóliával és homokzsákokkal megerősítettek, így a házakig már nem jutott el a víz.

Az MTI helyszíni információi szerint Muraszemenyén sem érte el az alacsonyabban fekvő házakat a kiöntött folyó. A Zrínyi utca lakótelkeit már nem érte el az áradás, így az előkészületek után ott sem kellett eltorlaszolni a víz útját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását