Bűnügy

Nem sikerült megtéveszteni a rendőröket

Hatóság félrevezetésének kísérletéért is felelősségre vonják azt a gyulaházi betörőt, aki rendőröket próbált megtéveszteni; bűncselekményének elkövetése után valótlan bejelentéssel akarta tévútra terelni a nyomozást.

A 22 éves gyulaházi fiatalember csütörtökön a segélyvonalon tett bejelentést arról, hogy látta, amint betörnek a szomszédjához, s később távozik onnan egy férfi, elhajt az autójával – mondta Fülöp Gergely.

A százados tájékoztatása szerint az ügyben a kisvárdai rendőrkapitányság indított nyomozást, s még aznap kiderült, hogy a bejelentő volt a betörő.

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalember felfeszítette szomszédja házának ajtóját és ablakát, majd értékek után kutatva feldúlta a lakást, de nem talált semmit, amit érdemesnek tartott volna elvinni.

A gyanúba fogott bejelentő végül beismerő vallomást tett, kihallgatásán azt mondta, bosszúból követte el a betörést, mert az édesanyjával összeveszett a ház tulajdonosa.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.