2024. május 27. - Hella

Halál az autóstalálkozó után

Halálos baleset történt a 10-es főúton Neszmély és Süttő között, a szerencsétlenségben egy férfi életét vesztette, a helyszínéről két gyereket is kórházba szállítottak - mondta Léber Gabriella, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-nek.
2009. augusztus 9. vasárnap 11:10 - HírExtra
A 32 éves táti férfi a Komáromban szombaton megrendezett amerikai autós találkozóról tartott hazafele. A szlovák rendszámú, amerikai gyártmányú autójával Neszmély és Süttő között kezdett előzni egy három autóból álló konvojt. Az előző sofőr manőver közben vette észre a szemből érkező autót, megpróbált visszasorolni, ez azonban nem sikerült, az autó megcsúszott, majd egy fának csapódott - mondta Léber Gabriella.

A balesetben az autót vezető férfi életét vesztette, a kocsiban utazó kilenc éves kislányt és tíz éves fiút kórházba szállították. A hátul ülő lánynak az elsődleges információk szerint nem esett komoly baja, az anyósülésen utazó fiúnak azonban szilánkosra tört a lába, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk a kocsiból - tette hozzá a szóvivő.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását