2024. június 17. - Laura, Alida

Nem találtak fuzárium fertőzést

A magyar és a külföldi szakhatóságok sem találtak fuzárium-toxin fertőzést a magyar gabonatermékekben az elmúlt években, illetve a napokban végzett, célzott vizsgálatok alatt - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő szerdán, a kormányszóvivői sajtótájékoztatón Budapesten.
2009. június 24. szerda 21:25 - HírExtra
Budai Bernadett, Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter szerdai kormányülésen mondott beszámolóját idézve hangsúlyozta: a szakhatóságok - korábban is, de a mostani esetek miatt is - folyamatosan vizsgálják a gabonák, illetve a gabonatermékek fertőzöttségét.

A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal és a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 2008-ban közösen vizsgálta a kereskedelmi forgalomban lévő magyar eredetű gabonatermékeket, vagyis liszteket, korpákat, és gabonapelyheket. A szakemberek összesen 303 élelmiszer és 4 takarmánymintában kerestek 16 féle fuzárium-toxint, a 4.912 vizsgálat alatt azonban egyetlen esetben sem találtak hormon hatású mérget - fejtette ki a kormányszóvivő.

Kiemelte: a hatóságok - az elmúlt napok sajtóhíreit követően - célirányos vizsgálatokat is végeztek, de sem fuzárium fertőzöttséget, sem pedig arra utaló jeleket nem tapasztaltak, hogy bármilyen egyéb hormon tartalmú toxin került volna az élelmiszerekbe.

Továbbá sem a háziorvosoktól, sem a szakhatóságoktól nem érkezett panasz, illetve hivatalos bejelentés arról, hogy bárki is gabonaipari terméktől betegedett volna meg - mutatott rá.

Az ÁNTSZ ettől függetlenül felkereste a korábban megbetegedett kislány családját, valamint megkezdődött az általuk fogyasztott termékek, és az érintettek étkezési szokásainak vizsgálata, ami legkorábban 2-3 héten belül adhat választ a sajtóban tárgyalt megbetegedés okára - közölte Budai Bernadett.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását