2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Az iskolai botrányokkal van ideje foglalkozni az MSZP-nek

A közoktatási törvény módosítását kezdeményezi az MSZP a közoktatási intézmények biztonságos működése érdekében; a javaslat szerint, aki az iskola területén botrányt okoz, akár 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lenne sújtható.
2009. június 23. kedd 12:41 - HírExtra
Az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslat szerint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározhatók azok a közoktatási intézmény biztonságos működését garantáló szabályok, amelyek megtartása kötelező az intézmény területén tartózkodó szülőknek, illetve a közoktatási intézménnyel kapcsolatban nem álló más személyeknek.
A szervezeti és működési szabályzat e rendelkezéseit hozzáférhetővé kell tenni oly módon, hogy bárki megismerhesse őket.

A javaslat indoklása szerint az elmúlt időszakban sokszor okozott problémát, hogy a közoktatási intézményekbe belépő szülők vagy más rokonok konfliktusba keveredtek a pedagógusokkal, megzavarták az intézmény működését.

A javasolt módosítás szerint az egyes szabálysértésekről szóló kormányrendelet közoktatásra vonatkozó szabálysértési tényállásai kiegészülhetnek azzal, hogy az a szülő vagy gyám, aki a közoktatási intézmény területén botrányt okoz, 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal lenne sújtható.

A szocialisták szerint ez a törvénymódosítás alkalmas arra, hogy segítséget nyújtson az iskolai erőszak elleni fellépéshez.
A javaslatnak költségvetési kihatása nincs.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. június 23. 13:50
Röhej! És hogy hajtanák be rajta? Mi van, ha az elkövető "életkora miatt nem büntethető"?
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását