2024. június 2. - Kármen, Anita

Az agrárium a húzóágazat?

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar a jelenlegi gazdasági körülmények között húzóágazattá válhat, és a válságból az egyik kivezető utat jelentheti - hangoztatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.
2009. június 17. szerda 11:25 - HírExtra
Hozzátette: a magyar mezőgazdaság múlt évi exportteljesítménye elérte az 5,7 milliárd eurót, az import pedig csak 3,8 milliárd euróra rúgott. Vagyis az agrárgazdaság pozitív szaldója csaknem elérte a kétmilliárd eurót. Ez a tendencia az idei első negyedévben sem tört meg, azaz az élelmiszerfogyasztás számottevően nem csökkent a globális gazdasági válság hatására sem.

A miniszter közölte, Budapesten június 20-23. között rendezik meg a "Globális kihívások és lokális válaszok" címmel az Élelmiszer- és Agrárgazdasági Világfórumot. A nemzetközi tanácskozást és tudományos szimpóziumot a IAMA, azaz a Nemzetközi Élelmiszer- és Agrárgazdasági Szövetség rendezi a magyar fővárosban az Európai Minőségügyi Szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának segítségével, az FVM támogatásával.

Vajda László főosztályvezető, a IAMA elnöke elmondta: az idén 19-edszer sorra kerülő rendezvény a davosi világgazdasági fórumhoz hasonlatos az agrárgazdaságban. A mostani rendezvény azt kívánja sugallni, hogy az agrárágazat a világgazdasági válságból az egyik kivezető utat, kitörési pontot jelentheti. A fogyasztás ugyanis e területen nem esett vissza, sőt a népesség növekedésével várhatóan emelkedni is fog.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

d.a.angela
2009. június 17. 11:57
Ja, most amikor már késő. Miért nem lehetett volna már eddig gondolni a mg. fejlesztésére? Azért mert amíg van könnyen jövő pénz másból, addig azt kell lerabolni, mikor más nincs más, akkor a mg. húz ki a bajból. Eddilkellett volna gondolkodni, azon, hogy a magyar gazdákat hogy segítsék, hogy jó minőségű, magyar terméket vehessünk. De a jót exportáljuk, amúgy meg hadd jöjjenek a külföldi termékek. Most meg hirtelen fontossá válik. Eddig miért nem? Vagy nem fejleszteni kellen, hanme csak a belőle jövő pénz kell? A mg-nak a magyar lakosságot kellenne ellátni jó minőségű áruval. A beltartalmi értékek szerint a magyar zöldség és gyümölcs a legjobb a világon.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását