2024. május 10. - Ármin, Pálma

Nem akar megtorlást Nagy Imre unokája

A bűnöket és a bűnösöket meg kell nevezni, de a megtorlásnak nem híve, a bosszúvágy sosem élt sem a családban, sem benne - erről Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája beszélt.
2009. június 15. hétfő 15:36 - HírExtra
"Én, a kritikák ellenére, évek óta újra és újra elmondom - mert valóban úgy hiszem - csak az összefogás vihet előre bennünket" - fogalmazott Jánosi Katalin, aki szerint a bűnöket és bűnösöket meg kell nevezni, de a megtorlásnak nem híve. Hangsúlyozta: 1989-ben a Hősök terén "amellett is hitet tettünk, politikai okokból soha többet nem lesznek koncepciós perek, gyilkos leszámolások". Hozzátette: Nagy Imrének nem öröksége a "szemet szemért, fogat fogért" elv.

A mártírhalált halt miniszterelnök unokája beszélt személyes élményeiről is, ezzel kapcsolatban azt mondta: számára június 16-a szeretett nagyapja erőszakos halálának, kivégzésének napja. Minden évben, amikor kimegy a 301-es parcellába, elhaladva a kivégzés közeli helyszíne mellett és a sírnál, felidéződnek benne a fél évszázaddal előtti hajnal eseményei, melyekkel a kivégzési jegyzőkönyv szenvtelen mondatai pörölycsapásként szembesítették. A fizikai kínokon túl mi zajlódhatott le nagyapámban, mire gondolhatott, mint Magyarország miniszterelnöke, mint férj, mint apa, mint ember - mondta. Hozzátette: ezt az emléket lehetetlenség feldolgozni.

Számomra június 16-a mindig borzalmas, soha nem feledhető események szomorú emléknapja, szeretteim, családom, saját életem és sok ártatlan magyar élet szétdúlásának gyásznapja ez, a torz és gyilkos diktatúra kegyetlenségének bizonyítéka - mondta Jánosi Katalin. Mint fogalmazott: a három évtizednyi, Nagy Imrét érintő megaláztatást, aljas vádakat vagy jobb esetben az elhallgatást csak tetézték az exhumálás drámai mozzanatai, az elföldelés szörnyű részleteinek napvilágra kerülése.

"A 31 évnyi +temetetlen halotti lét+ után előkerült csontok kegyetlenül szembesítettek a halál valóságával" - mondta. Jánosi Katalinnak a Hősök terei tömegdemonstráció és az emberhez méltó temetés mindezek után némi érzelmi enyhületet, emberi kárpótlást nyújtott. "Akkor úgy éreztem, nagyapám és a többiek nevét végre az egész világ előtt tisztázták" - mondta.

Jánosi Katalin szerint 1989. június 16. fordulópont volt Magyarország történelmében, ezen a napon Budapest és Magyarország népe több mint harminc év után végre nyilvánosan leróhatta tiszteletét az 1956-os nemzeti kormány kivégzett miniszterelnöke és a forradalom minden mártírja előtt. Hozzátette: sokak számára ez a nap a köztársaság szimbolikus születésnapja is lett, mert a közemlékezet nagyobbrészt mégis június 16-ához köti Magyarország jelképes újjászületését, amely napon "végre a legszélesebb nyilvánosság előtt helyére került 1956 emléke is".

A mártírhalált halt miniszterelnök unokája szerint az emberi emlékezet gyarló, az utca embere ma jószerivel nem, vagy alig ismeri a vértanúk nevét, akik szerepe, emberi nagysága azóta méltatlanul, többször is megkérdőjeleződhetett, a hazáért hozott áldozatuk viszonylagossá válhatott. Szerinte 1956, majd 1989 lényege, jelentése és jelentősége is elhomályosult, különböző utólagos értelmezéseket kapott.

"Az eltelt két évtized mindennapjai mérhetetlenül megkoptatták június 16-a fényét és emlékét. Hazánk megosztottá vált, az állandósult politikai harcok pedig tűrhetetlen módon felemésztették nemzeti ünnepeinket is" - fogalmazott. Szerinte felidézve 1989. június 16-át egy olyan katartikus közösségi élmény tárul elénk, melyre alig van példa a köztársaság történetében, éppen ezért óvó kezekkel kellene ápolni emlékét.

Az évforduló alkalmából kiadott "1989. június 16. A TEMETÉS" című albumot bemutatva Jánosi Katalin azt mondta: "a köznyelvben (...) igen sokszor +újratemetésként+ említjük az eseményt, pedig véleményünk szerint a börtönudvaron, az akasztófák árnyékában való elföldelést nem tekinthetjük temetésnek. Vértanúinkat tulajdonképpen 1989. június 16-án temettük el emberhez méltó tisztességgel".

Az elmúlt két évtizedben sokan nőttek fel úgy, hogy szinte alig-alig tudnak valamit erről a napról, számukra válik hozzáférhetővé a könyv által 1989. június 16-ának története. A kötet - amelyhez többek között a Magyar Távirati Irodának is megköszönte segítségét Jánosi Katalin - kedden kerül a boltokba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását