2024. május 8. - Mihály

Erős Magyarországot és erős magyar nemzetet

Együttműködésben állapodott meg a Jobbik, a Magyar Gárda, a HVIM és több más nemzeti radikális mozgalom vasárnap Szegeden.
2009. június 14. vasárnap 18:46 - HírExtra
A nemzeti oldal hagyományosan sokszínű, s bár vannak véleménykülönbségek, az alapvető cél közös: erős Magyarországot és erős magyar nemzetet szeretnének a határon innen és túl - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke a szervezetek vezetőinek többórás megbeszélése utáni sajtótájékoztatón.

"A sokszínűséget meg kell őrizni a jövőben is, ez azonban nem szabad, hogy szétszabdaljon bennünket" - hangsúlyozta a politikus. A Jobbik elnöke kérdésre válaszolva kifejtette, már az idén sorra kerülő, előre hozott választásokra készülnek.

Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke elmondta, az egyeztetésen a Jobbik, a HVIM, a Magyar Gárda mellett részt vett a Betyársereg, a Magyar Rock Nemzeti Egylet, Budaházy György és több olyan szervezet is, amelyek nem akartak a sajtó nyilvánossága elé lépni. A szervezetek között leginkább abban van nézeteltérés, hogy a jelenlegi helyzetet "az utcán vagy a parlamenten belül kell megoldani".

Közölte, több, az idei esztendőre vonatkozó konkrét feladatban megállapodtak, ezek közül azonban csak arról beszélt, hogy együttesen lépnek föl a fővárosi melegfelvonulás megakadályozásáért.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását