2024. május 8. - Mihály

A fanta és a kóla veszélyei

A jómódú országokban mind több a kövér gyerek és felnőtt, terjedőben a cukorbaj. Vizsgálatok szerint ebben a magas cukortartalmú üdítő italok rohamosan növekvő fogyasztásának fontos szerepe van. Segíthetnénk ezen, ha sikerülne leszoktatni a gyerekeket a cukros levekről, és rábeszélni őket vízivásra - írta az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine egyik tanulmánya.
2009. június 13. szombat 11:46 - HírExtra
Statisztikák szerint az Egyesült Államokban a gyerekek és a tizenéves fiatalok 90 százaléka minden áldott nap fogyaszt valamilyen cukrozott üdítőtőitalt. A választék óriási: a kolaféléktől a gyümölcsízű leveken át az átlagosnál is több cukrot tartalmazó energiaitalokig minden és mindenhol kapható.

Ez azt jelenti, hogy a fiatalok napi kalória-bevitelének legalább 10-20 százaléka ezekből az italokból származik. A kalória-felvétel azonban a felnőtteknél is igen hasonlóan alakult. Julie R. Palmer és munkatársai 43 960, afro-amerikai nő folyadékfogyasztásának és testsúlygyarapodásának összefüggéseit vizsgálta.

A nők először 1995-ben, majd 2001-ben töltötték ki azt a részletes kérdőívet, amelyben étkezési szokásaik és testsúlyuk felől érdeklődtek. A statisztikai értékelés egyértelműen azt mutatta, hogy aki több üdítőitalt fogyasztott, nagyobb valószínűséggel vált cukorbeteggé, mint az, aki ritkán ivott cukros folyadékokat.

A vizsgálati alanyok közül a naponta legalább két pohárnyi vagy annál is több cukrozott üdítőitalt elfogyasztók esélye a cukorbetegség kifejlődésére 24 százalékkal növekedett azokéhoz képest, akik csak ritkán ittak hasonló leveleket. Fontos megfigyelés, hogy cukormentes üdítők vagy természetes narancs- és grapefruitlék bármilyen mennyiségű fogyasztása sem tette gyakoribbá a cukorbetegséget.

Claire Wang és munkacsoportja kiszámolta, hogy ha a gyerekek a cukros üdítőitalok helyett vizet innának, azzal átlagosan 235 kilókalória fölösleges energia-bevitelt lehetne megtakarítani.

A kutatók azt is vizsgálták, hogy a tej vízzel való helyettesítése jelentene-e bármiféle, kedvező változást. A csökkent zsírtartalmú tejitalok, tejtermékek fogyasztása nem számít fölösleges kalória-bevitelnek, viszont a tejben lévő kálcium, fehérje és más, kedvező tápanyagok, nyomelemek igen jót tesznek a gyermekek szervezetének.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

...
2009. június 15. 09:07
"Message" ez csak!
"8:52-53 a könyves... akadva a címét = ?
"Az Isten háta... mögött" így! ;-)
http://bookline.hu/product/home.action?type=22&id=80941&_v=Moricz_Zsigmond_Az_Isten_hata_mogott
http://www.libri.hu/konyv/az-isten-hata-mogott.html = EZT olvashatta talán, mert a bookline-n van + 3 mondat még a végén, és az nem volt. pedig ugye Csé szöveghű... ;-)
ÉS: itt elrekedt a mondat végére! : "a kisvárosi tanító szépséges ifjú feleségének sem "égi", sem „földi” szerelem nem adatik meg, igénye is csak az UTÓBBIRA VAN. " ITT és torok köszörülve nyelt!? ;-O ;-))) ;-P csak nem? ;-)"
...
2009. június 15. 09:06
"Message" ez csak!
"8:52-53 a könyves... akadva a címét = ?
"Az Isten háta... mögött" így! ;-)
http://bookline.hu/product/home.action?type=22&id=80941&_v=Moricz_Zsigmond_Az_Isten_hata_mogott
http://www.libri.hu/konyv/az-isten-hata-mogott.html = EZT olvashatta talán, mert a bookline-n van + 3 mondat még a végén, és az nem volt. pedig ugye Csé szöveghű... ;-)
ÉS: itt elrekedt a mondat végére! : "a kisvárosi tanító szépséges ifjú feleségének sem "égi", sem „földi” szerelem nem adatik meg, igénye is csak az UTÓBBIRA VAN. " ITT és torok köszörülve nyelt!? ;-O ;-))) ;-P csak nem? ;-)"
...
2009. június 15. 08:41
Google to fund jegyzet ez csak! : MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, beolvasták ott is ezt... ;-P
a tegnap délelőtti net-hírke özönt azér "követtem" ám rendesen - bár eCCer elszállt a gépem is! - csak nem jegyeztem sok helyre akkor. ;-P
és a maiakból:
""A nap gondolata:
Rossz szándékkal mondott igazság,
Többet árt, mint bármely hazugság."
William Blake "
---
- És "a jó, a jobbító szándékkal üzengetett igazság"? Az pedig azóta sem használ. Ha meg még árt is, arról elsősorban nem én tehetek. :-P
(Tehát, amennyiben nem véletlenszerű ez a mottó (sem), akkor rólam lepereg...) ;-P"
"http://www.srichinmoy.org/magyar/forrasok/konyvtar/kerdesek_es_valaszok/turelem
MIT akar evvel, TÜRELEM? ( és rossz szándékú igazmondás? )
és ilyenek miatt siet a horit előbb, hamar beolvasni? ez már a 2. ilyen esete... ;-P"
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását