2024. március 29. - Auguszta

Mégis segít az alkohol

Az étkezések közben megivott szesz csökkenti annak a veszélyét, hogy az epehólyagban lévő epe koleszterintartalmából kövek képződjenek.
2009. június 10. szerda 07:37 - HírExtra
A mérsékelt alkoholfogyasztás kedvező egészségügyi hatásait már több, nagy tanulmány igazolta. Főleg a borivással kapcsolatosan figyelték meg, hogy az ebédhez, vacsorához elfogyasztott pohárnyi italt kedvelők ritkábban kapnak szívinfarktust vagy szélütést, mint azok, akik soha nem isznak, vagy egész nap emelgetik a poharat.

Andrew Hart és munkatársai most azt vizsgálták, hogy a szeszfogyasztás hogyan befolyásolja az epekövek kialakulását. Egy hatalmas vizsgálatban 25.639 felnőtt egészségi állapotát követték egy évtizeden keresztül. Ezek közül 267 vizsgálati résztvevőnek keletkezett epeköve.

A kutatók részletesen kikérdezték a tanulmány valamennyi résztvevőjét arról, mit és hogyan étkeznek, isznak-e valamilyen alkoholt és mennyit. Ezzel a módszerrel kideríthető volt, hogy volt-e különbség az epekövesség szempontjából azok között, akik ittak valamilyen alkoholt, vagy teljesen antialkoholisták voltak.

Azt találták, hogy azoknak az átlagosan 62 éves vizsgálati alanyoknak, akik naponta egy-két deci bort, vagy egy féldeci töményt fogyasztottak, 32 százalékkal ritkábban lett kő az epehólyagjukban, mint az alkoholt nem ivóknak.

A kedvező hatás hátterében a kutatók föltételezése szerint az lehet, hogy az alkohol csökkenti annak az esélyét, hogy az epehólyagban lévő epe koleszterintartalma kövekké álljon össze. Az adatok értékelése azt is jelezte, hogy az erősebb alkoholisták még védettebbek voltak epekövesség ellen, mint azok, akik csak szolidan ittak, de a több szesz egyéb veszélyei miatt a vizsgálók - csupán epekővédelem végett - az alkoholfogyasztás növelését nem ajánlják.

A megfigyelés jelentőségét az adja, hogy a statisztikák szerint minden három nőből átlagosan egynek lesz előbb-utóbb epeköves panasza. A férfiak között ennek a kockázata fele ilyen nagy, de az életkor előrehaladtával ez is növekszik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását