2024. március 29. - Auguszta

Heves tiltakozás a magyar konzulátus bezárása ellen

Csatlakoztak a krakkói magyar főkonzulátus esetleges bezárása elleni kiterjedt lengyelországi tiltakozásokhoz a krakkói Jagelló Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének oktatói és hallgatói, valamint Jacek Majchrowski, Krakkó polgármestere is.
2009. június 6. szombat 19:59 - HírExtra
Az MTI-hez is eljuttatott levelükben Nagy László Kálmán, a krakkói magyar tanszék vezetője, továbbá a tanszék 31 oktatója és hallgatója leszögezte, hogy a takarékossági okokból fontolóra vett intézkedés "felbecsülhetetlen károkat okozna nemcsak a hagyományos lengyel-magyar kapcsolatoknak, hanem sértené a Lengyelország déli területein élő és dolgozó magyarok érdekeit is, nagyban megnehezítve a gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatok ápolását".

Mint írják, a főkonzulátus bezárása "a két nemzetet összekötő ezeréves barátság arcul csapását jelentené, olyan közös múlt lábbal tiprását, amilyet semmilyen más nemzettel nem tudunk már kialakítani".

Hangsúlyozzák, hogy az intézkedésre éppen abban az évben, 2009-ben kerülne sor, amikor a főkonzulátus alapításának 90. és a rendszerváltás utáni újjászervezésének 15., továbbá a második világháborús lengyel menekültek magyarországi befogadásának 70. évfordulóját ünneplik.

Ha valóban bezárnák a képviseletet - írják - csorbulnának a magyar gazdasági érdekek, amelyek kiterjedt és élénk voltát a magyar tanszék is érzi, hiszen a magyar szak népszerű, évente száznál többen jelentkeznek húsz helyre, mert van értelme a magyar nyelv ismeretének. A végzettek eredményesen tudják használni a magyar nyelvet, annak ismeretében munkát találnak.

Jacek Majchrowski krakkói polgármester levele szerint a főkonzulátus bezárására irányuló tervekről a város vezetői sajnálattal és fájdalommal értesültek, annál is inkább, mert a városi hatóságok és a képviselet, illetve annak vezetői között az együttműködés évek óta példaszerű volt. Ennek köszönhetően a városban és környékén számos, a lengyel-magyar kapcsolatokat megörökítő emléktáblát, emlékművet avattak, több száz előadást tartottak.

Balázs Péter külügyminiszter a közelmúltban jelentette be, hogy karcsúsítják a magyar külképviseleti hálózatot, amitől a tárca évi 2 milliárd forintos megtakarítást remél. Sajtójelentések szerint a Külügyminisztérium több európai főkonzulátust is bezárna, egyebek mellett a lyoni, a krakkói, a düsseldorfi és a milánói képviseletet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását