2024. április 19. - Emma

Mennybe megy a Fidesz?

Mérsékelt részvétel és elsöprő Fidesz-győzelem várható a vasárnapi EP-választáson; a kisebb pártok közül a Jobbik bejutása biztosnak tűnik, de az MDF-nek és az SZDSZ-nek is van még némi esélye, hogy mandátumot szerezzen.
2009. június 4. csütörtök 12:55 - HírExtra
"A kormányválság után újabb mélypontra került szocialisták a 22-ből valószínűleg csupán 5 mandátumot tudnak megszerezni, a Jobbik pedig nagy valószínűséggel 1-et kap majd. A Fidesz pontos mandátumszáma elsősorban azon múlhat, hogy az MDF és az SZDSZ, vagy akár mindkettő képes lesz-e átlépni az 5 százalékos küszöböt. Ha nem, akkor a fennmaradó 16 mandátum mindegyike a Fideszé lehet" - olvasható a csütörtökön megjelent elemzésben.

Az EP-választási kampány hatásának szinte semmi jele a közvéleményben, a pártok támogatottsága a kormányválság tavaszi kirobbanása óta lényegében nem változott. A teljes szavazókorú népességben az MSZP továbbra is 16, a Fidesz pedig 44 százalékon áll.

A kisebb pártok támogatottsága azonban valamelyest nőtt - derül ki a kutatásból.
A közvélemény-kutatási adatok alapján nagyon nehéz előre jelezni, hogy a kis pártok közül melyik juthat be az Európai Parlamentbe. Erre egyértelműen a Jobbiknak van a legnagyobb esélye. A radikális jobboldali párt támogatottsága a teljes népességben április végén még csak 2 százalékos volt, május elején 3, május közepén pedig már 4 - idézi fel a jelentés.

Alacsony részvétel esetén a Jobbik nemcsak bejuthat, de akár meglepetést is okozhat. Annál is inkább, mivel a korábbi választási előrejelzések tapasztalatai szerint a közvetlenül megelőző felmérések hajlamosak alulmérni a kisebb pártok támogatottságát. Ennek alapján viszont az MDF-nek és az SZDSZ-nek is lehet esélye a mandátumszerzésre, hiszen van annyi szimpatizánsuk, amennyi a bejutáshoz szükséges, a fő kérdés az, hogy rávehetők-e a voksolásra - olvasható a felmérésben.

A pártok listavezetői közül Bokros Lajost ismerik a legtöbben, ezzel együtt azonban ő a legnépszerűtlenebb az indulók közül - derül ki a jelentésből.

A Medián szerint a kampány hatástalanságát az is jelzi, hogy május közepén ugyanúgy 37 százalék mondta biztosra az EP-választáson való részvételét, mint bő másfél hónappal korábban.

Mivel öt évvel ezelőtt a megkérdezettek 50 százaléka mondta biztosra a részvételét, de végül csak a 38 százalékuk ment el szavazni, valószínűsíthető, hogy a részvétel alacsonyabb lesz, mint 2004-ben volt - tette hozzá az elemzés.
A Medián május 22-26. között tette fel kérdéseit 1200 felnőttnek.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását