2024. március 28. - Gedeon, Johanna

A Fidesz Simor vagyona körül kutakodna

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a Magyar Nemzeti Bank elnöke ellen a Fidesz, hogy kiderüljön miért csökkent egy év alatt közel 900 millió forinttal Simor András vagyona, és ez milyen összefüggésben van a jegybankelnök offshore cégével.
2009. június 4. csütörtök 13:06 - HírExtra
Közölte: a vagyonnyilatkozati eljárást a jegybankról szóló törvény alapján kezdeményezik az Országgyűlés mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságában.

Csütörtökön több napilap is beszámolt a jegybankelnök vagyonnyilatkozatairól, amelyekből kiderül, hogy a 2007-es dokumentum szerint Simor András 123 millió és további 800 millió - összesen 923 millió - forintos, befektetési alapokban tartott megtakarítással bírt. Az egy évvel később tett nyilatkozatában viszont már azt közölte: csupán 67 millió forintja van befektetési alapokban.

Egy év leforgása alatt tehát 856 millió forinttal csappant meg az MNB elnökének ily módon befektetett vagyona - összegzett a Magyar Nemzet, míg a Népszabadság arról írt, hogy három év alatt tizedére csökkent az MNB elnökének megtakarítása.

Répássy Róbert szerint a vagyonnyilatkozati eljárás tisztázhatja, hogy miért csökkent közel 900 millió forinttal a jegybankelnök vagyona, és milyen összefüggés van a hatalmas vagyonváltozás és Simor András offshore cégének tevékenysége között.
Az MNB a Népszabadságnak azt a tájékoztatást adta, hogy az elnök mindent, aminek a közlését a törvény előírja, nyilvánosságra hozott vagyonával kapcsolatban, de ezen túlmenően "vagyonával, annak felhasználásával kapcsolatban további tájékoztatási kötelezettség nem terheli".

Az MTI erre vonatkozó kérdésére Répássy Róbert azt mondta: abban Simor Andrásnak igaza van, hogy ez a kérdés a vagyonnyilatkozatban nincs feltéve, de ahogyan korábban országgyűlési képviselők, politikusok, vagy akár a legfőbb ügyész esetében is volt példa ilyen vagyonnyilatkozati eljárásra, a jegybankelnök is elszámolhat a vagyoncsökkenéssel a mentelmi bizottság előtt.

Mint mondta, a mentelmi bizottság egyébként zárt ülésen tárgyalja az ilyen ügyeket, adott esetben csak arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy nem talált kifogást az elszámolásban, így ha a jegybank elnökének "derogál" nyilvánosságra hoznia a vagyoncsökkenés okát, akkor ezt megteheti a testület zárt ülésén. Répássy Róbert azt is mondta, bízik abban, hogy a mentelmi bizottság a törvény szellemében elrendeli az eljárást, és a jegybankelnök együttműködik a testülettel.

Hangsúlyozta: az embereket joggal érdekli, hogy mi idézte elő a változást a jegybankelnök vagyonában, és mivel Simor András havonta 7 millió forintos fizetést kap az adófizetők pénzéből, ezért köteles a választ megadni erre. Mint mondta, a Fidesz éppen azért kezdeményez vagyonnyilatkozati eljárást, mert Simor András erre nem volt hajlandó.

Szintén az MTI kérdésére, hogy indokoltnak tart-e törvénymódosítást ahhoz, hogy a vagyonnyilatkozat esetleg kiegészüljön a vagyonváltozásra vonatkozó sorral, a Fidesz jogi kabinetvezetője úgy vélte: nem szükséges külön törvény ahhoz, hogy egy állami vezető magyarázatot adjon arra, miért csökkent közel 900 millió forinttal a vagyona. Szerinte ha ilyen különbség van két vagyoni állapot között, akkor erre magyarázatot adhat maga az érintett a mentelmi bizottság előtt.

A fideszes politikus kiemelte, az ország pénzügyi rendszerére nézve is veszélyes, ha túl sok a homályos ügy és túl sok a kérdés a jegybankelnökkel kapcsolatban. Egy ország jegybankelnökének példát kellene mutatnia átláthatóságból, korrektségből és fegyelmezett, példás adófizetésből, ha ugyanis a Magyar Nemzeti Bank elnökének adóparadicsomban bejegyzett offshore cége van, akkor aláássa az ország tekintélyét, és az emberek adófizetési morálját is - jelentette ki.

Az ellenzéki képviselő botránynak nevezte, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök és a jegybankelnök neve "mindenféle gyanús adóelkerülési trükkökkel" kerül összefüggésbe. Szerinte a magyar embereket joggal érdekli a kérdés, hogy mennyi adót nem fizettek be Magyarországon a "Bajnai- és Simor-féle offshore cégek". Megjegyezte: kormány brutális megszorításokat vezet be a költségvetés állapotára hivatkozva, miközben a költségvetésből hiányzik többek között a Bajnai és Simor-féle offshore cégek által be nem fizetett adó.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását