2024. május 12. - Pongrác

MSZP: A frakciófegyelem dönthet

Az MSZP 2010-es országgyűlési képviselőjelöltjei kiválasztásánál figyelembe veszi a jövőben többek között azt is, ki mennyire tartotta magát a frakciófegyelemhez - tudta meg az MTI szocialista forrásból szerdán.
2009. június 3. szerda 19:41 - HírExtra
A szocialista párt országos elnöksége kedden este tárgyalt erről a kérdésről, miután a parlamenti frakció arra kérte, foglalkozzon "a kiszavazások" ügyével.

Az MTI információi szerint a frakció egyik május végi ülésén vita bontakozott ki: többen sérelmezték, hogy egy prominens pártvezető nem vett részt a 13. havi nyugdíj megszüntetését is tartalmazó nyugdíjtörvény szavazásán. A vita végül azzal zárult, hogy a frakció megszavazta azt az indítványt, amely felkérte az elnökséget, tárgyalja meg a távolmaradások és a nemmel való szavazások ügyét.

Az MSZP elnöksége kedden este úgy döntött, hogy a jelöltállításnál figyelembe kell venni, ki hogyan teljesített a parlamenti frakcióban.

Az MTI információi szerint az MSZP választmánya elé szombaton kerülő, a jelöltállítás szempontjait tartalmazó dokumentumban szerepelni fog az a kitétel is, hogy a képviselő a frakcióban végzett munkájával mennyire segítette a párt céljait.

Egy másik lehetőség, hogy ha valaki folytatólagosan "kiszavaz", akkor a párt országos etikai bizottságához lehet fordulni, főleg, ha ezzel nemcsak a frakciófegyelmet sérti meg, hanem ezáltal az MSZP politikai céljait is veszélyezteti.

Továbbra is megmaradnak a frakciószabályzatban rögzített szankciók: a pénzbüntetés vagy a legsúlyosabb büntetés, a kizárás.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását