2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egy vadítóan szexi szőkeség és egy hallgatag colos szerelme

Úgy kezdődött minden, hogy tizenkét évvel ezelőtt egy szerelmi bánattól gyötrődő fiú megszólított egy lányt az utcán, hadd beszélgessen vele kicsit. A vadidegen szőkeség beleegyezett.
2009. május 31. vasárnap 09:46 - HírExtra
- Egy környéken laktunk mind – emlékszik vissza Gabi. - Egy téli estén Ferbár Zsolti idegenként megszólított az utcán: lelki szemetesládának akart használni egy szerelmi háromszögtől szenvedve, aztán percek alatt kiderült, állati jókat tudunk egymással dumálni! (Ez mind a mai napig így van, ha turnéra utazunk, végigbeszélgetjük az utat.) Egyre gyakrabban találkoztunk, szép lassan barátok lettünk. Megismertem lassan legjobb haverját, Kovacsics Ádámot is, aki ugyan látszólag semmi érdeklődést sem mutatott irántam, a haverjaival viszont remekül szórakozott! Amikor kiderült, hogy zenélnek és épp énekesnőt keresnek, felajánlottam, hogy eléneklem pár számukat, nézzük meg, hátha tudunk együtt dolgozni. Így is történt, bár nekem nem tetszettek a depresszív töltésű harmóniáik, úgyhogy nem lehetett tudni, lesz-e valaha is valami hármunkból. Egy buliból aztán egyszer Ádám vitt haza kocsival, de egész úton nem szólt egy szót se, kelletlennek tűnt, ami egy kicsit sértett engem. Abban az időben, emlékszem, hogy nagyon fiúsan öltözködtem: farmer, kilógó kockás férfiing, bakancs.. (Csak zárójelben jegyzem meg: ez az énem ma is megmaradt, ha igazán jól érzem magamat, most is hasonló típusú ruhákba bújok.)

- Nekem Gabi első perctől tetszett, gyakran nézegettem őt a trolin, imádtam a sugárzó tekintetét, csak nem mertem közeledni hozzá – veszi át a szót Ádám. – Aztán, amikor már haverok voltunk, akkor sem javult ez a helyzet, mivel sok más fiúnak is tetszett, reménytelennek találtam a helyzetemet. Védekező mechanizmusként nem szóltam hozzá, viszont ennek köszönhetően felhívtam magamra a figyelmét, és mire elkezdtünk kiadóknál házalni a dalainkkal, azt vettük észre, hogy valahogy egymásba gabalyodtunk, pár lett belőlünk! Szüleim nemtetszésére úgy három évig Gabi járt fel hozzánk (mivel ő a hugával egy szobában lakott), aztán rokoni segítséggel szereztem végre egy lakást, ahová Gabi észrevétlenül „beszivárgott”. Hivatalosan nem költözött be hozzám, inkább mindig otthagyott valamit nálam, egy pulóvert, egy fésűt, egy könyvet, aztán csak arra eszméltem, hogy végleg ott van velem.

- Nem akartam azt éreztetni, hogy teher vagyok, sok vagyok, kolonc vagyok: ezért sem hurcolkodtam Ádámhoz bőröndökkel – állítja az énekesnő. – Azt szerettem volna, ha hiányzom neki, ha Ádám akarja azt, hogy legyek vele mindig. Végül igazi érzelmi kapcsolat lett a miénk (ma is az), teljesen természetes volt számunkra, hogy együtt vagyunk, együtt élünk, együtt zenélünk, együtt csinálunk mindent a nap 24 órájában. Ádámról tudni kell, hogy igenis szeret beszélgetni, csak nem mindegy, kivel van együtt, ugyanis nagyon nehezen nyílik meg másoknak. Azt is kevesen tudják róla, hogy fergeteges humora van – a magam részéről emiatt szerettem bele -, bár ezt is csak a kiválasztott kevesek élvezhetik.

- Egyikünknek sem volt még ennyire komoly – mármint összeköltözéses - kapcsolata korábban, bár Gabi gimnazistaként négy évig(!) járt egy fiúval: én még csak hasonlóról sem tudok beszámolni – árulja el Ádám. – Gabi sokaknak tetszett, de nagyon nehezen volt meghódítható, egyáltalában nem adta magát könnyen, sőt! A látszat ellenére nekem is alaposan meg kellett harcolnom az érdeklődéséért, a figyelméért, aztán meg a szerelméért. Rettentően különböző a természetünk, de talán épp ettől vagyunk meg olyan jól már tizenkét éve, ettől működik olajozottan a kapcsolatunk. Én mindig egyfajta olyan pörgésre vágyom, ami jellememből nem fakad, Gabi pedig ugyanilyen erősen áhítja a nyugalmat, ami viszont nála hiánycikk: ezért egymásban találjuk meg mindazt, amire alapból áhítozunk, tehát így tökéletesen kiegészítjük egymást kerek egésszé. Mivel ebből mindig új és új helyzet alakul ki, ettől nem unalmas a kapcsolatunk a magunk számára. Áldozatot egyikünknek sem kellett hoznia a kapcsolatunkért, megőrizhettük az egyéniségünket, a kompromisszumkötés már más kérdés…

- Én nagyon akarnok ember vagyok, szeretem mindig végigvinni, amit elterveztem, hajlamos vagyok ráerőltetni az akaratomat a másikra: ezt a tulajdonságomat pedig nem mindenki képes tolerálni, még a testvéreimnél éreztem ezt meg – meséli Gabi. – Az utóbbi években igyekeztem „lenevelni” magam erről a rossz tulajdonságomról, úgy érzem, sokat javultam, de amíg élek, gyakorolnom kell az önkontrollt… Ádám technokrataként halálosan szerelmes a számítógépek világába, igazi matematikai agya van, neki jóval több józan paraszti ész jutott, mint nekem, sokkal hamarabb átlát egy helyzetet, mint én, aki elveszek a részletekben. Más megvilágításban látja a dolgokat, ami viszont előre visz! Ezt pedig nagyon élvezem. Zenei kérdésekben is másként jár az agyunk, rendszeresen meg tudjuk lepni a másikat a válaszunkkal, a reagálásainkkal, ráadásul szerencsére semmilyen téren nem érzünk féltékenységet egymás sikerei iránt. Ádám ír egy dalt, én eléneklem, a közönség pedig kettőnk, – Zsolt szövegein alapuló - „egyvelegét” hallgathatja meg végülis, ez pedig izgalmas, érdekes szerintem!

- Ha már szóba került a féltékenység: remek dolog, hogy engem egyáltalában nem frusztrál a tény, miszerint az oldalamon élő nő szép csendesen jogi doktori diplomát szerzett az elmúlt évek során, sőt, napi szinten dolgozik egy ügyvédi irodában – állítja Ádám. – Kifejezetten büszke vagyok arra, hogy a párom nemcsak szép, hanem nagyon okos nő is. Engem is sok minden érdekel, és bár a zeneszerzés látszólag egyszerű dolog, a dallam csak az egyik része a dolognak, a másik a technikai tudás, amit elengedhetetlenül meg kell szerezni. Ezt én is mindmáig magas szinten tanulom, képzem magam tovább, de sajnos kevés ember van Magyarországon, akivel erről a témáról el tudok beszélgetni, aki hozzám hasonló számítógépes programokkal dolgozik. Bár ezt kevesen tudják rólam, de számtalan, a Unique-kal kapcsolatos ügyben szeretek aktívan részt venni, legyen szó grafikai munkákról, kiadványszerkesztésről, honlapkészítésről, videoklipgyártásról, vagy épp professzionális fényképek készítéséről. Szívesen dolgozunk persze külsős munkatársakkal is, hiszen új szemléletet és ötleteket hoznak, de végső soron mi szeretünk dönteni a zenekari kérdésekben.

- 2009. május 26-án van egy exkluzív klubkoncertünk, amire nagyon sokat készültünk már. Ez egy visszatekintő jellegű, bensőséges hangulatú koncert, amelyben egy unplugged blokk is hallható. Az elmúlt nyolc év legnagyobb Unique slágerei mellett felcsendül a Fekete fehér című dalunk, ami a legújabb szerzeményünk. Nagyon fontos ez a zenei állomás, hiszen nekünk ennyi együtt töltött év után sem mindegy mit és hogyan játszunk – veszi át a szót lezárásként Gabi. – Feszültséggel teli napokat, heteket éltünk át, izgatottan folytunk bele mindketten a szervezési munkálatokba, de szerencsére Ádámmal, ha vitáink vannak is, veszekedni nem szoktunk, így az ilyen típusú alkotói időszakokat – amelyek során a legtöbb művészpár megőrjíti egymást!! - is elég simán át tudjuk vészelni. Sokak számára rémisztően hat, hogy mi együtt, egy helyen dolgozunk, ráadásul nem csak a hétköznapokat töltjük közösen, hanem a fellépések, koncertek miatt a hétvégéket is. Pedig ezt csakis úgy lehet „túlélni”, ahogy mi csináljuk: nincsenek a tüskék a másikban, és nincsenek kardinális kompromisszumok sem közöttünk. Ez jól fog jönni majd akkor is, ha szülőkké válunk egy szép napon. Gondolatilag megértünk már mindketten erre az újabb szerepre, ráadásul öt hónapja „lökést is” kaptunk az Élettől abban a formában, hogy év végén megszületett Dóri húgom első kisfia, akit most már egyre gyakrabban látogatunk, dajkálunk. Huba nagyon édes kis kölyök, mindketten szívesen foglalkozunk vele. A saját csemete érkezése mostantól már csupán időzítés kérdése számunkra, viszont fontosnak tartjuk a gyerekvállalásban az előzetes felkészülést.
Forrás: sorry
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását