2024. április 19. - Emma

Bach-mánia

A budapesti Deák téri evangélikus templomban hétfőn este kezdődik és vasárnapig tart a XX. Bach-hét; az évforduló alkalmából, Kamp Salamon művészeti vezető elképzelése szerint kétszer hangzik el Johann Sebastian Bach monumentális alkotása, a h-moll mise, ahogy tíz évvel ezelőtt is.
2009. május 30. szombat 12:25 - HírExtra
Dobozy Borbála csembalóművész, a koncerteket szervező Magyar Bach Társaság alapító tagja az MTI-nek elmondta: a sorozatot hétfőn a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok kezdik, elhangzik a III. brandenburgi verseny, a Weichet nur, betrübte Schatten kezdetű menyegzői kantáta és h-moll szvit, közreműködik Bodrogi Éva (szoprán), Erős József (oboa) és Gyöngyössy Zoltán (fuvola).

Kedden igazi ritkaságokat hallhatnak a zenebarátok: két, három és négy csembalóra komponált alkotásokat. Mint Dobozy Borbála megjegyezte, nagyon nehéz négy jó csembalistát és négy jó hangszert kiállítani. Igaz ugyanakkor az is, hogy a Bach-hetek története során a világ legjobb csembalóművészei fordultak meg Budapesten, például Geoffry Thomas, Huguette Dreyfus, Jaques Ogg és Johann Sonnleitner.

Szerdán a többszörös versenygyőztes Várdai István a csellóra írt C-dúr és a c-moll szólószvitet adja elő.

Csütörtökön hangzik el először a h-moll mise a Lutheránia Énekkar, Budapesti Vonósok előadásában, Kamp Salamon vezényletével. Közreműködik Zádori Mária (szoprán), Meláth Andrea (alt), Megyesi Zoltán (tenor), Jekl László (basszus), Dobozy Borbála (csembaló) és Trajtler Gábor (orgona).

Az Aura Musicale kamaraestje és Lukás Vendl orgonaestje után vasárnap este a h-moll mise zárja a XX. Bach-hetet. A Magyar Bach Társaság alapító tagja kiemelte: a zeneművek liturgikus keretben hangzanak el, ezért nincs belépődíj, viszont arra kérik a közönséget, hogy az áhítat miatt ne tapsoljanak, Bach művei egyébként is jobban rezonálnak a csöndben.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását