2024. május 6. - Ivett, Frida

Duna TV: Átgondolatlan a közmédiumok egyesítése

Átgondolatlan felvetésnek nevezte a közmédiumok egyesítésének gondolatát a Duna Televízió elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében. Az ötletet két nappal ezelőtt a Media Hungary konferencián vázolta a Magyar Televízió (MTV) ügyvezetője.
2009. május 28. csütörtök 11:17 - HírExtra
Cselényi László, a Duna TV elnöke azt írta: az MTV ügyvezető alelnöke előzőleg "nem egyeztetett sem a politikai döntéshozókkal, sem az általa egységes médiakonszernbe beolvasztani kívánt Duna Televízióval, sem a Magyar Rádióval", mielőtt felvetette volna a Magyar Tartalomszolgáltató Vállalat létrehozásának ötletét.

Kiemelte, hogy a Duna Televíziónak alapvetően más a feladata, mint a Magyar Televíziónak, s műsorszerkezete és nézettsége megfelel az alapító szándékainak, hiszen "a legnézettebb, legszeretettebb csatorna a határon túli magyarság körében".

Jelezte, hogy a megtakarításokkal kapcsolatos felvetés kapcsán a tényeket hiányolja Medveczky Balázs "nagy ívű ötletéből". Megjegyezte: az általa vezetett cég évek óta nullszaldós, annak kiegyensúlyozott és átlátható gazdálkodását is veszélybe sodorhatja, hogy a Duna TV-nél majdnem négyszer annyi pénzből működő MTV-nél egy adásperc költsége legalább kétszer annyiba kerül, mint náluk.

"Érthetetlen, hogy az ügyvezető alelnök miért nem saját cége rendbetételével és gazdálkodása konszolidálásával van elfoglalva, amikor az MTV-nek a mai napig nincs 2009-re jóváhagyott üzleti terve" - tette hozzá.

Megtoldotta ezt azzal: szép gondolat az egy telephelyre való költözés is, csakhogy a Duna Televízió rendelkezik saját tulajdonú gyártóbázissal, míg azt nem tudni, hogy az MTV miből fedezi a bérelt székházba költözéssel szükségessé váló beruházásokat, "ha nem éli fel előre 2010-es és 2011-es költségvetési támogatása egy részét".

Cselényi László kitért arra is: félő, hogy az összevonás révén elvesznének a Duna Televíziót meghatározó műsorok.

"A fenyegető csődtől nem az menti meg a Magyar Televíziót, ha megpróbálja politikai segédlettel bedarálni a vetélytársnak tekintett, átlátható gazdálkodású és rendezett vagyoni helyzetű Duna Televíziót, ezzel örökre kiiktatva az összevetés és +bezzegelés+ kínosságát, hanem ha tisztázza saját feladatait, lehetőségeit, és csak addig nyújtózkodik, ameddig a bérelt takarója ér" - zárul a közlemény.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását