2024. május 8. - Mihály

Több pénz jut a balatoni közbiztonságra

Az elmúlt években kapott támogatásoknál jóval több, 175 millió forint jut az idei balatoni szezonban közbiztonsági és vízbiztonsági célokra - hangzott el a Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) alakuló ülésén kedden Keszthelyen.
2009. május 26. kedd 17:16 - HírExtra
Dedics Zoltán, a BKKB soros elnöke, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója közölte: az összlétszámot tekintve körülbelül ugyanannyi rendőr óvja majd az idegenforgalmi szezonban a közbiztonságot, mint tavaly.

Arról már döntés született, hogy rendőrségi helikopter is részt vesz a munkában, 122 repülési órával, de még nem tudni, melyik állomásról indul. Kérdéses, lesznek-e az idén német rendőrök a Balatonnál, mert még nem érkezett válasz a magyar felkérésre, de az már biztos, hogy magyar rendőrök is teljesítenek majd szolgálatot a horvát tengerparton.

A bizottság alakuló ülésén mind a négy érintett rendőr-főkapitányság képviselője beszámolt eddigi felderítési mutatóikról, és felvázolta, mit tekintenek a legfontosabb feladatuknak. Az idén is a fő célkitűzések között szerepel a betöréses lopások és a kocsilopások visszaszorítása, a drog és a prostitúció elleni fellépés. A rendőrök a hatékonyabb bűnmegelőzésért az idén is együtt kívánnak működni a helyi társszervekkel és társadalmi szervezetekkel, továbbá számítanak a szezonális bűnmegelőzési centrumokra.

A beszámolók szerint Zala megyében az utóbbi években csökkent a külföldi turisták sérelmére elkövetett bűncselekmények száma, miközben a külföldi elkövetők száma megtriplázódott. Zalában nem javultak az útviszonyok, a közlekedési statisztikák kedvezőtlenek, ezért a legszigorúbban lépnek fel az ittas vezetőkkel és a gyorshajtókkal szemben.

Veszprém megyében jelentős eredményeket értek el a prostitúció visszaszorításában, de sok még a teendő a gépkocsilopások elleni küzdelemben. A közlekedésben gondot okoz, hogy hiába épült elkerülő út Kenesénél, az - vélhetően a kitáblázás hiányosságai miatt is - nem tehermentesítette megfelelően az ottani falvakat.

Somogy megyében az illegális migráció és az ehhez kapcsolódó jogsértések okoznak gondot. A vagyon elleni bűncselekmények száma csökken, a személy elleni bűncselekményeké azonban emelkedett és az elkövetések módja is agresszívabbá vált. Somogyban az M7-es autópálya megépítése óta nőtt a súlyos kimenetelű balesetek száma. A siófoki központtal működő balatoni vízi rendészet munkájának is köszönhető, hogy tavaly 268 embert mentettek ki a vízből és jelentősen csökkent a vízbefulladások száma.

Fejér megyében a Velencei-tónál a 23 ezer fős állandó lakosság a turisztikai szezonban húszezer vendéggel bővül. A gárdonyi rendőrkapitányság mutatói tavaly javultak, az idén is kerékpáros és strandrendőröket kívánnak bevetni, továbbá többnyelvű felhívásokat eljuttatni a vendégekhez a veszélyekről a hatékony bűnmegelőzés érdekében.

Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke közölte: haladéktalanul megkeresi a közlekedési tárcát azzal a kéréssel, hogy a nyári torlódások kezelésére helyezzenek el további 3 eligazító táblát az M7-es autópályán, a balesetek gyors műszaki elhárítására biztosítsanak egy emelődarut, és táblázzák ki megfelelően az elkerülő útszakaszokat.

Szólt arról is, hogy a BFT által kezelt keretből az idén mintegy 175 millió forint jut a balatoni közbiztonság és vízbiztonság céljaira. Részesül ebből a rendőrség, a polgárőrség, a katasztrófavédelem, jut a viharjelző rendszer fejlesztésére, de a legtöbbet új mentőeszközökre (mentőkatamaránok, defibrillátorok), továbbá a régi mentő-, illetve járőrhajók felújítására kívánják költeni.

A rendezvény részeként írták alá a BFT és a Balaton körüli három megye rendőrsége közötti, összesen 13,7 millió forintról szóló támogatási szerződéseket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását