2024. május 28. - Emil, Csanád

Ha tehetjük, ne siessük el a tankolást

Egy hét alatt forintban mérve csökkent a benzin és a gázolaj tőzsdei ára is. A Portfolio.hu szerint ennek következtében a jövő héten akár csökkenhetnek is a hazai üzemanyagárak.
2009. május 24. vasárnap 08:35 - HírExtra
A múlt heti záró értékéhez képest péntek délutánig 3,1 százalékkal emelkedett dollárban mérve a benzin ára, a gázolajé közben 1,8 százalékot kúszott felfelé. A forint azonban jelentősen erősödött mind az euróval, mind a dollárral szemben, ezért hazai fizetőeszközben mérve a benzin esetében 2,2 százalékos, a gázolaj esetében pedig 3,4 százalékis áresés figyelhető meg a tőzsdei árakban.

Az elmúlt egy év hektikus ármozgásai közepette a MOL árdöntései kevésbé kiszámíthatóak, mint korábban, így pontosan szinte lehetetlen előre jelezni, hogy mekkora lehet a hazai árváltozás hétfőn. A Portfolio.hu azonban úgy véli, hogy a tőzsdei kurzusok mozgásának tükrében könnyen elképzelhető, hogy az előttünk álló héten a MOL csökkenti majd az árait. A csökkentés a gázolaj esetében valószínűbb, azonban az elmozdulások a tőzsdei árakban igen kicsik, így biztosra semmiképpen sem vehető, hogy az olajtársaság lépni fog.
Forrás: Inforadió
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását