2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Második rendszerváltás szükséges?

Második rendszerváltásra van szükség Magyarországon Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője szerint; csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a politológus azt hangoztatta: új demokrácia kell a mai elitdemokrácia helyett.
2009. május 21. csütörtök 15:56 - HírExtra
Fricz Tamás szerint a húsz évvel ezelőtt kialakított rendszer ma recsegve, ropogva omlik össze. Mint mondta, ezért a jelenlegi intézményrendszer egész működési módját, különösen azok tartalmi részeit át kell alakítani.

Politikai, gazdasági, kulturális rendszerünk működésképtelen állapotba jutott. Ebben a helyzetekben a civileket átfogó szerveződésnek óriási jelentősége lehet, mert segítheti a megújulást - mutatott rá, a szavai szerint több száz civil szervezetet tömörítő mozgalom, a CÖF lehetséges jövőbeni szerepére.

A politológus úgy látja, Magyarországon a rendszerváltás során megállapodások, paktumok hatására létrejött ugyan egy demokratikus berendezkedés, ám az "szigorúan a politika felhőrégióiban mozog", míg a civil társadalom nem alakult ki. Ez tehát lényegében az állampolgárok részvétele nélkül zajló demokrácia; ezen szeretnének változtatni, ennek a folyamatnak szeretnének inspirálói lenni - mondta a szóvivő politikai helyzetelemzésében.

Fricz Tamás szerint azért is szükség van személyi megújulásra, mert az elmúlt hét évben az előző pártállami rendszer egyfajta restaurációja zajlott. Ez idő alatt a korábbi pártállami rendszer politikai, gazdasági elitje vette át az irányítást az országban.

A politológus szerint a rendszerváltás előtti időhöz hasonlóan ma is érezhető a társadalomban az "átmeneti idő", a változás hangulata. Jelezte: a CÖF továbbra is az előre hozott választásokat támogatja, ezt tartaná a legszerencsésebb megoldásnak.

Bencze Izabella, a CÖF másik szóvivője arról beszélt: tudatosítani akarják a közvéleményben, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint az 1990 és 2008 közötti privatizáció következtében rendkívül nagy vagyonveszteség érte az államot, és ennek során "eltűntek bizonyos mennyiségű vagyontárgyak", ezek elemzők szerint ezek magánzsebekbe kerültek. (A CÖF-nek nincsenek tisztségviselői, így valamennyi, ágazati témában megszólaló szakember a szervezet szóvivője.)

A víziközmű-társaságok "vélhetően tervezett privatizációjával" összefüggésben pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az észak-magyarországi regionális vízi közmű társaságnak 750 millió forintos alaptőkéje van, miközben az alá rendelt és felügyelete alá vont Duna menti vízműnek annál 226 millió forinttal magasabb, és az ellátottak száma is nagyobb az utóbbinál. (Három nagy regionális társaságot úgy vonnak össze, hogy az észak-magyarországi vagyonkezelésébe adják a Duna menti, illetve a Tisza menti víziközmű-társaságokat.)

Bencze Izabella közölte: a civileknek az a határozott követelésük, hogy a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács hozza nyilvánosságra azt az előterjesztést, amelynek alapján meghozta az említett döntését. Mint mondta, ebből kiderülhetne, igazak-e azok a hírek, amelyek szerint az anyagban kifejezetten szerepel a privatizációs cél, valamint az is, hogy a privatizáció következtében valóban hatszorosára emelkedhet-e majd a víz ára.

Simon János, a CÖF szóvivője azt közölte: a mozgalom szombat délelőtt rendezi meg első nagygyűlését az óbudai kulturális központban, ahol egyebek mellett nemzetstratégiai kérdések és a lokális civil hálózat kiépítésének kérdései lesznek napirenden.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását