2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Ez hihetetlen! Mit csinált már megint az államfő!?

Sarkón ezúttal azzal élcelődnek a francia bulvárlapok, hogy az államfő otthagyta csodaszép kedvesét, Carla Brunit és inkább elment focimeccset nézni.
2009. május 13. szerda 13:59 - HírExtra

Jó foci vagy a jó szex? A botrányhős Nicolas Sarkozy választott: felesége megdöbbenésére előbbi mellett döntött nem is oly’ rég. Azaz ma már izgalmasabb a francia kupa döntője, mint a gyönyörű Carla

Persze Sarkóról mindig is tudtuk, hogy szereti a focit, pont ezért nem is olt meglepő, hogy hétvégén ellátogatott a gallok kupadöntőjére, a párizsi Rennes-Guingamp találkozóra. Csakhogy a meccs kedvéért a mesés francia tengerpartra, a Cote d’Azurre tervezett csodahétvégét szakította félbe – hoppon hagyva nejét, Carla Brunit.

Ezt pedig természetesen a modellből lett francia first lady kissé a szívére vette, és ennek hangot is adott. Sarkónak így a magyarázkodás maradt, amit sietett is megtenni.

– Úgy éreztem, hogy ezt a mérkőzést nem szalaszthatom el – magyarázkodott a cikibe került államfő.

Ha már itt tartunk, azt is megmagyarázhatná, hogy miért tölt egyre kevesebb időt együtt a feleségével…

Forrás: HírExtra/Bors
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

Baradlay
2009. május 13. 17:05
Igaza volt! Inkabb a focit nezze mint egy kurvat!:))
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását