2024. október 10. - Gedeon

Valaki figyel, és az életemre tör!

Sokan érezték már azt, hogy olyan, mintha valaki figyelné, esetleg követné őket. Nem egy esetben tévesen azt hisszük szerelmes belénk egy sztár, de az is elterjedt, hogy mi magunk nyomozunk kedvesünk után. Betegek lennénk?
2009. május 7. csütörtök 07:39 - Kővári Adrienn
Más néven paranoid pszichózis. Egy ritka betegségről van szó, ami amellett, hogy ritka mégis hangzatos. Gyakran mondogatják az emberek, hogy ők bizony paranoiásak. Sokakban felmerült legalább már egyszer az a gondolat, hogy valaki figyeli őt, esetleg téves következtetéseket vont le egyes szituációkban, amik téveszmékhez vezettek.

A paranoiát gondosan megszervezett, kidolgozott téveszmék jellemzik. Ezek a téveszmék logikusan kapcsolódnak össze, s ezekben a beteg rendíthetetlenül hisz. Azért is veszélyesek ezek, mert nem abszurdak, hanem teljesen hihetőek. A paranoid ember teljesen normális, intellektuális, munkájára sincsenek hatással téveszméi. Sokszor csak a környezet veheti észre a tüneteket, mivel nagyon jól rejtve maradnak.

A leggyakoribb téveszme az üldözés. Ez alatt nemcsak a szó szerinti üldözést kell érteni, az is idetartozik, amikor az ember azt hiszi, hogy ártani akarnak neki, figyelik őt. Paranoiának számít az is, amikor az ember azt képzeli, hogy valaki szerelmes belé.

Kevés a valódi beteg

Tünetek
Általában nem lehet az emberen észrevenni, hogy paranoid téveszméi lennének. Nem titkolja ezeket, hanem egyszerűen annyira jól beépült a személyiségébe, hogy nem tűnik fel. Még könnyebb akkor, ha ez a probléma nem is kerül előtérbe a kapcsolataiban. Ettől eltekintve tünetei ennek a betegségnek is vannak. Ilyen lehet a dühkitörés, a lehangoltság.
Ez egy ritka betegség, nagyon alacsony az előfordulása, és inkább a nőkre jellemző, náluk gyakrabban alakul ki, mint a férfiaknál. Korosztályt tekintve inkább negyven év fölöttieket érinti, de akár már tizennyolc évesen is fellelhetőek a tünetek.

Kialakulása még ismeretlen, a tudósok csak tapogatózni tudnak. Arra már találtak bizonyítékot, hogy genetikai úton örökölhető a hajlam, mivel azokban a családokban, ahol már van/volt egy paranoiás ember, nagyobb eséllyel lesz még egy. Viszont arra jutottak az orvosok, hogy a paranoid skizofrénia nem függ össze a paranoiával.

Biológiai okokra is visszavezethető a paranoia, különböző betegségek miatt is kialakulhat, legyen szó daganatról, vagy epilepsziáról. Az olyan betegségek is közrejátszhatnak a kialakulásában, mint a hirtelen támadt vakság, vagy süketség. Ezek fokozzák a bizalmatlanságot az emberben.

Lelki okai is lehetnek a betegségnek, idetartozik az idegen kultúra, a nyelvi nehézségek, a hiperérzékeny személyiség, vagy esetleg kisebbrendűségi érzések.

Különböző változatai léteznek a paranoiának, nemcsak egy típusa van

Üldöztetéses paranoia: ez a leggyakoribb, ilyen esetben a beteg azt hiszi, hogy valaki üldözi, valaki rosszat akar neki. Ekkor képzeli azt az ember, hogy be van kamerázva a lakása, illetve, hogy meg akarják mérgezni. Ilyen esetben csak a legrosszabbat tudja feltételezni mindenkiről, előfordul, hogy még azt is érzi, hogy az ételnek rossz íze van, ezzel is csak erősödik benne a mérgezés gondolata.

Erotománia: ez a nőkre a legjellemzőbb. Ilyen esetekben a beteg azt képzeli, hogy egy magasabb rangú ember szerelmes belé. Lehet itt szó a főnökről, de akár sztároktól is. A beteg úgy érzi, látja, hogy az illető folyamatosan jeleket küld neki a távolból. Gyakori a beteg részéről, hogy telefonon zaklatja „szerelmét”.

Féltékenység:
ez leginkább a férfiakra jellemző, ilyen esetben képtelenek megbízni párjukban. Követik őt, vallatják, lehallgatják a telefonját. Sok esetben alkoholizmussal párosul ez a paranoia, és nem egyszer tettlegességig is fajulhat.

Szomatikus paranoia: ez nagyon hasonló a hipochondriához, csak abban különbözik tőle, hogy ők nem akarnak meggyógyulni. A végletekig ragaszkodnak kitalált tüneteikhez, amik akár azok is lehetnek, hogy férgek mászkálnak a bőre alatt. Hiába mennek el orvoshoz, nem hisznek neki.

Perlekedési téboly: a beteg kitalált sérelmei miatt újabb és újabb pereket nyújt be a hatóságoknak. Ezzel rengeteg kárt okoz, és nagyon nehéz véget vetni neki.

Nagyzásos paranoia:
a beteg úgy hiszi, érzi, hogy megváltozott a hatalma, vagy az identitása. Sok esetben azt hangoztatják, hogy kapcsolatban állnak istennel, vagy más fontos személyiségekkel.

Kicsi a gyógyulási esély

Nehéz kezelni, mert a legtöbb esetben a beteg nem tudja magáról, hogy paranoid téveszmékkel küszködik. Ezért nehéz őket elvinni az orvoshoz, pedig sok esetben még kórházi kezelésre is szükség lenne. Gyakori, hogy gyilkolási vágy lesz úrrá rajtuk, és az is, hogy önmagukban akarnak kárt tenni.

Hosszú hónapos gyógyszeres kezelésre van szüksége, amivel kiválóan lehet kezelni a paranoiát, bár teljesen nem lehet megszüntetni a téveszméket. Viszont csökkenthetőek az agresszív gondolatok, a hangulatingadozások, a levertség. Emellett szükség van pszichoterápiára is. Ezekkel csak az a baj, hogy mivel a beteg alapból bizalmatlan, így sok esetben a gyógyszer szedését tartja be, ráadásul a pszichológusban sem bízik meg.

Felmérések alapján azt lehet megállapítani, hogy ötven százalékban tünetmentesek lesznek a betegek, de igazából sok mindennek kell ehhez teljesülnie. A nőknek nagyobb esélye van a gyógyulásra, de minél fiatalabb az ember, annál sikeresebb a kezelés. Fontos, hogy hamar észre kell venni a tüneteket, s megkezdeni a terápiát.

Biztos, hogy ennyire ritka?

Hiába olyan alacsonyak a paranoiás betegekre vonatkozó adatok, mégis gyakran találkozunk ezzel a betegséggel, és hangoztatni is szeretjük. Könnyű azt kimondani, hogy paranoiás vagyok, de vajon tényleg az lennék?

A fentebb említett tünetek, és típus betegségek alapján megállapíthatjuk, hogy ténylegesen szenvedünk-e paranoiában. Az biztos, hogy sok emberben merül fel annak a gondolata, hogy lenyomozzák, vagy figyelik őt. Ennek minden oka megvan, köszönhető ez a nagyfokú bizalmatlanság akár az olyan közösségi portáloknak is, mint az iwiw. Ma már civilként is könnyen információhoz juthatunk a környezetünkben élő emberekről. Elég felmennünk az ehhez hasonló oldalakra, és rákeresnünk az illetőre.

Addig teljesen jó ez a lenyomozósdi, amíg nem mi kerülünk a céltáblára. Onnantól az ember könnyen elkezd félni, de nemcsak az iwiw válthat ki ilyen érzéseket az emberekből. Már maga a számítógép használata is képes sötét gondolatokat elültetni az agyban. Sokan úgy érzik, hogy lenyomozzák őket, hogy valaki figyeli minden rezdülésüket, munkájukat. Hosszú távon ez teljesen az őrületbe kergetheti az embert, még ha nem is kell ezt teljesen szó szerint érteni.

A paranoia veszélyei

A téveszmékkel küzdő ember egyre bizalmatlanabb lesz az idegenekkel, ez akár beilleszkedési problémákhoz is vezethet, vagy akár sivár párkapcsolatra is mutathat. Nemcsak élete szürkülhet be, hanem még árthat magának és másoknak is. Mindenképp kezelni kell.
Forrás: HírExtra/Házipatika
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását