2024. május 10. - Ármin, Pálma

London Super Bowlt rendezne?

London bejelentkezett a profi amerikaifutball-liga (NFL) vezetőinél azért, hogy nyolc éven belül megrendezhesse a bajnokság döntőjét, a Super Bowlt.
2009. május 4. hétfő 14:40 - HírExtra
Az angol főváros terve első hallásra nagyon merésznek tűnik, hiszen a Super Bowl az Egyesült Államok legnépszerűbb és legnézettebb sporteseménye, igazi ünnepnapnak számít a tengerentúlon, s minden évben óriási harc folyik érte az NFL-csapatok városai között. A Sunday Telegraph című angol lap ugyanakkor azt írja, hogy az NFL irányítói már biztosítékot is adtak Londonnak arra, hogy a jövőben vendégül láthatja az egyik döntőt.
"A 2014-es, a 2015-ös, vagy a 2017-es Super Bowlban gondolkodunk" - nyilatkozta a lapnak David Hornby londoni tisztviselő.

A liga részéről ugyanakkor hivatalosan még senki sem erősítette ezt meg, sőt: "A londoni rendezés csupán teória. Nem érkezett hozzánk még pályázat az angol fővárostól" - mondta az NFL szóvivője.

London 2007-ben és 2008-ban is rendezett NFL-mérkőzést a Wembley Stadionban. A meccsekre az árusítás megkezdése után szinte pillanatok alatt minden jegy elkelt. Idén októberben pedig ismét lesz egy alapszakasz-meccs az arénában.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását