2024. október 5. - Aurél

Amikor ránk tör a pánikroham

Ez is egy olyan betegség, ami sok embert érint, mégsem tudunk róla eleget. Súlyos veszélyei vannak, de szerencsére kezelhető, csak fel kell ismerni, hogy mi ispánikbetegek vagyunk.
2009. május 3. vasárnap 08:25 - Kővári Adrienn
Egy stressz-betegségről beszélünk, ami Magyarországon közel 200-300 ezer embert érint, ennyien szenvednek pánikbetegségben. Ennek a számnak csak a töredéke az, akit orvosok is kezelnek ténylegesen. Azért is súlyos és elterjedt betegség, mert fizikai tünetei is vannak.

Kétszer több a női pánikbeteg, mint a férfi. 20-45 éves kor közé tehető, és képes halmozódni a családban. Nagyobb esély van a kialakulására egy olyan fiatal életében, akinek már a családjában volt hasonló eset.

A HírExtra felkereste Dr. Barth Ákos pszichiátert, aki elmagyarázta nekünk, hogy milyen is ez a betegség, mik a következményei, és honnan jöhetünk rá, hogy pánikbetegek vagyunk.

Mi is a pánikbetegség?

Ez egy szorongásos betegség, egy rohamszerűen, váratlanul jelentkező szorongásos állapot. Ennek a legjellemzőbb tünete a páciens számára, hogy nagyon heves mellkasi légszomjat él át, heves szívdobogással, fulladásérzéssel. Emellett sokszor ájulás veszéllyel, és kontrollvesztéssel is jár. Megőrüléstől való félelem is kísérheti ezeket az öt-hat perctől akár harminc percig is eltartó szorongásos rohamokat. Gyakori még a szívinfarktustól faló félelem és a halálfélelem is.

Gyakran jelentkezik a roham a munkahelyen, tömegben, akár metrón is.

Kialakulásának okai

Tünetek
Heves szívdobogás, kipirulás, hányinger, izzadás, ájulás veszély, szívrohamtól való félelem, halálfélelem. Ha ezek megmagyarázhatatlan helyzetben tör rá az emberre, amikor nem is lenne mitől félnie, akkor beszélhetünk pánikbetegségről.
Az agynak van egy pánik központja, egy riasztó központ, ami akkor kapcsol be, hogy ha konkrét veszély fenyeget minket. Például ha megtámadnak, vagy megijedünk valamitől, akkor valóban kapunk egy pánikrohamot. Ha valakinek tartósan magas a stressz szintje, akkor ez a riasztó központ túl érzékennyé válik, és egy teljesen váratlan helyzetben bekapcsol magától. Ekkor jelentkeznek ezek a konkrét veszély helyzettel összefüggő rohamok. Akár otthon tévénézés közben is ránk törhet, vagy vezetés közben is. Ilyenkor a túlérzékenység miatt, ez a pánikgomb csak úgy bekapcsol magától.

Van rá megoldás

Döntően nagyon jól kezelhető, gyógyszerrel vagy pszichoterápiával. Majdnem minden esetben megszüntethető a betegség. Nyugtatókat csak egész rövid krízis helyzetekben adunk, pár hónap után ezek elhagyhatók. Közben szükség van megfelelő pszichoterápiára is, hogy meg tudjuk találni a kiváltó okokat.

Hazánkban sok a beteg


Nincs ilyen statisztika ma hazánkban, de az biztos, hogy a lakosság húsz százaléka az élete során már átélt pánikrohamot, s ebből igen nagy százalék válik ténylegesen pánikbeteggé. Olyan 200-300 ezer emberről beszélhetünk.

Pánikrohama sok embernek van, de ettől még nem lesz pánikbeteg. Ahhoz az szükséges, hogy viszonylag rendszeresen előforduljanak ezek a rohamok. Létezik a pánikrohamok között egy anticipátoros szorongás, ami azt jelenti, hogy a beteg a következő rohamtól fél. Valakinek évente csak kétszer van pánikrohama, mégis a közte lévő hónapokat az a rettegés tölti ki, hogy vajon ma lesz-e pánikrohamom. Míg ezzel ellentétben akad olyan ember is, akinek volt már rohama, mégsem fél tőle, s nem az ettől való rettegés tölti ki az életét. A pánikroham nem azonos a pánikbetegséggel.

Súlyos következményei vannak a nem kezelt pánikbetegségnek

Magának a betegségnek nincs veszélye, a rohamtól való félelemnek viszont van. A beteg az életét elkezdi a roham, és annak elkerülése köré szervezni. Ami azt jelenti, hogy megpróbál úgy élni, hogy a roham ne következzen be. Elkerül adott szituációkat, s ez a betegség súlyosabb következménye. Lemond az utazásokról, a barátokról. Visszahúzódóvá válik, nem vállal el feladatokat, gyakorlatilag egy életvitel beszűkölésről beszélhetünk. A pánikbeteg elkezdi a saját életét beszűkíteni, kapcsolatait, életét, életterét azért, hogy a roham nehogy megint bekövetkezhessen. Ez a legfőbb következménye a pánikbetegségnek, ez az életmódváltás.

Észrevesszük magunkon, hogy segítség kell?

Először minden pánikbeteg elmegy kardiológushoz, ott megállapítják, hogy semmi baja sincs. Ekkor már sok esetben az orvos közli vele, hogy pánikbeteg. Nem egyszer előfordult, hogy a kihívott mentős közölte ezt. Illetve, amikor csinálnak neki EKG-t, ami negatív lesz, akkor ott is szembesül a ténnyel. Emellett a média olyan nagy mennyiségben foglalkozik ezzel a betegséggel, hogy előbb-utóbb a legtöbb ember már saját magát diagnosztizálja.

Láthatjuk, hogy egy létező betegségről van szó, aminek kezelése elengedhetetlen, hiszen súlyos következményei lehetnek annak, ha a beteget nem látja orvos. Ezért is érdemes odafigyelni rá, a környezetünkben is.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását