2024. június 1. - Tünde

Megint az iszlámot sértegették

A muszlimok és a keresztények számára egyaránt sértőnek minősítette egy befolyásos iszlám szervezet a Faith Fighter című online flash játékot, amelyben vallásos figurák harcoltak egymással, és követelte annak eltávolítását az internetről.
2009. május 2. szombat 18:40 - HírExtra
A játékban Jézus, Mohamed próféta, Buddha, Isten, és Ganes hindu istenség harcolnak egymással égő házak előtt. A játék tulajdonképpen az ősrégi verekedős számítógépes játékok sémáira épül, csak éppen a kiválasztható harcosok a különböző vallások jól ismert képviselői. A megidézhető támadó varázslatok is "idomultak" az istenségekhez: a keresztény Isten például villámot és tűzoszlopot szórt ellenfeleire, a turbánban ábrázolt Mohamed pedig egy égő fekete meteoritot idézett meg.

A muszlim országokat képviselő, szaúd-arábiai székhelyű Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) szerint minden vallás számára sértő ez a játék, ezért azt követelte, hogy azonnal szedjék le az internetről, amelynek a készítők végül eleget is tettek. "A játék rendkívül veszélyes és sértő volt tartalmában a muszlim és a keresztény vallásra nézve egyaránt. Semmi más célja nem volt, minthogy a vallási intoleranciát szolgálja" - hangsúlyozta az OIC hivatalos közleményében.

A Molleindustria nevű fejlesztőcég a honlapján (www.molleindustria.org) közölte, hogy a játékot félreértették és már egyébként is lassan egy éve volt fent az interneten, a felhasználók több milliószor játszottak vele. Mindenesetre a nagy nyomás hatására úgy döntöttek, hogy leállítják.

"A mi játékunk valójában az intolerancia ellen szólt, illetve a dán Mohamed-ellenes és iszlámellenes szatirikus karikatúráknak is egyfajta görbe tükröt mutatott. Ha ez a rendkívül tiszteletre méltó szervezet képtelen volt felfogni a játékunk iróniáját, akkor tényleg kudarcot vallottunk" - hangoztatta a Molleindustra képviselője.

Az igazi problémát egyébként az okozta az iszlám szervezet számára, hogy az iszlám törvénykezés szigorúan tiltja Mohamed próféta ábrázolását. Amikor egy dán újság még 2005-ben 12 karikatúrán negatív módon ábrázolta Mohamedet, a muszlimok az egész világon iszonyúan felháborodtak. Marokkóban és Indonéziában gyilkos tüntetések söpörtek végig, melyek során a dán és más nyugati nagykövetségeket felégettek, illetve bizonyos muszlim országokban bojkottálták a dán kereskedelmi termékeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását