2024. május 8. - Mihály

Megválasztják az új médiakuratóriumot

Várhatóan május 11-én választják meg az új médiakuratóriumi tagokat, akiket a Fidesz jelölhet - írta Szili Katalin házelnök Navracsics Tibornak, a Fidesz frakcióvezetőjének küldött levelében.
2009. április 30. csütörtök 11:08 - HírExtra
A csütörtökön az MTI-hez is eljuttatott levélben Szili Katalin azt kéri a legnagyobb ellenzéki párt képviselőcsoportjának vezetőjétől, hogy tegyen javaslatot a Duna Televíziót működtető Hungária Televízió Közalapítvány, a Magyar Televízió Közalapítvány és a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének egy-egy tagjára legkésőbb május 8-ig.

A dokumentum a jelölést azzal indokolja, hogy az MDF képviselőcsoportjának megszűnése után a kormánypárti, illetve az ellenzéki frakciók közti arányok megváltoztatása miatt szükséges a három média kuratóriumi elnökségének kiegészítése az ellenzéki oldal jelöltjeivel. A házbizottság ülésein világossá vált, hogy a jelölés jogát ezekben az esetekben a Fidesz képviselőcsoportja gyakorolja - olvasható a levélben.

A médiatörvény szerint a kormánypártok és az ellenzéki pártok parlamenti frakciói azonos arányban delegálnak tagokat a kuratóriumi elnökségekbe; az MDF-frakció megszűnésével ez az arány felborult.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a másik három frakciót is tájékoztatta a Navracsics Tibornak írt levél tartalmáról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását