2024. március 29. - Auguszta

Csúszik Overdose utazása

Overdose minden kétséget kizáróan a legnépszerűbb sztár ma hazánkban. Overdose jelenéről és jövőjéről kérdezhették az olvasók Mikóczy Zoltánt.
2009. április 30. csütörtök 19:18 - HírExtra
A magyar színekben versenyző táltos az összefogás és az álmok valóra válásának szimbóluma. Tulajdonosa a Bors olvasóinak kérdéseire két órán keresztül próbált válaszolni.

A kérdések zöme természetesen gratulációval kezdődött. Az angol telivér eleddig nem vesztett versenyt, így volt is mihez. Ám versenyeredményei mellett az egyik legnagyobb tette, hogy puszta létezésével is új vért ömlesztett a halódó magyar lósportba.

Mikóczy Zoltán a kérdésekre válaszolva elmondta, egy ilyen kaliberű lónak hasonló szintű versenytársakkal kell versenyeznie. Ezért most a világ egyik leghíresebb versenyén a My Fair Lady-ből is ismert Ascotban indul majd. Ott azonban már nehezebb lesz győznie, hiszen valóban a világ lóelitjével fog együtt futni.

Dózi – ahogy pestiesen nevezik – több művészt is megihletett már. Hét festmény is készül a gyönyörű paripáról. A tulajdonos azt is elárulta, hogy a tervezettnél két héttel később utaznak ki Angliába. Ennek oka hisztis természetében keresendő. Mikóczy úgy fogalmazott Overdose tudja, érzi, hogy közeledik a verseny, itthon, a megszokott környezetben nyugodtabb.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását