2024. május 9. - Gergely

Bajnaiék távoznak egy év múlva

A Bajnai kormány szakértő tagjai nyilatkozatot írnak alá arról, hogy a következő országgyűlési választásokon nem indulnak, és nem vállalnak tagságot a következő kormányban - mondta el Bajnai Gordon a Népszabadságnak adott interjújában, aláhúzva, hogy ezt maga is megteszi.
2009. április 16. csütörtök 06:50 - HírExtra
A lap csütörtöki számában megjelent interjúban az új miniszterelnök kijelentette: tudja, hogy kormánya nem lesz népszerű, de mindent megtesznek azért, hogy az emberek megértsék, az áldozat megéri.

Arra a kérdésre, hogy a kormánya megfelel-e előzetes elképzeléseinek úgy válaszolt: "megszorításokkal bár, de lényegében igen". Az egyetlen olyan körülmény, amely miatt lelkiismeret-furdalást érez, hogy nincs nő a kormányban - mondta, megjegyezve: nem csodálkozott el azon, hogy akiket felkért volna nem vállalták el a feladatot "a jelenlegi körülmények között".

Az új miniszterelnök a konkrét programjáról nem kívánt részleteket elárulni, de megerősítette, hogy a hétvégén bemutatja programját.

A nyugdíjrendszer várható átalakításával kapcsolatban úgy fogalmazott: egy "együtt sírunk együtt nevetünk országot" kívánnak formálni e javaslatokkal is. Bajnai szerint a nyugdíjasoknak a között kell választaniuk, hogy lemondanak a 13. havi nyugdíjról és megmarad az első 12 havi értéke, vagy előbb utóbb nem tudják fizetni még azt sem, ami mindenképpen járna.

Az új miniszterelnök érvényesíteni szeretné a rászorultság elvét minden javaslatnál. Bajnai szerint a szociális rendszerek sokszor rosszul célzottak és nem is igazságosak. Ugyanakkor hangsúlyozta: "nem baltával megyünk neki ezeknek a rendszereknek, hanem szikével metszünk". Ezzel együtt úgy látja, hogy "életmentő műtétre van szükség".

Arra a kérdésre, hogy számít-e konfliktusokra az MSZP-frakcióval Bajnai úgy válaszolt: bár nem tagja a pártnak, nagyon világos közös érdek köti össze őket, az ország talpra állításának érdeke.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását