2024. április 16. - Csongor

Van gyerek, nincs szex

Minden szülő tapasztalatból tudja, hogy a gyerekek megnehezíthetik a házasélet örömeinek élvezését - kissé durván fogalmazva időnként egyszerűen csak "láb alatt" vannak.
2009. április 15. szerda 14:52 - HírExtra
Kutatók kétszáztizennyolc pár életét tanulmányoztak nyolc éven át, hogy a problémát számokkal is megvilágítsák. Nos, a párok kilencven százaléka arról számolt be, hogy az első gyerek megszületése után csökkent a házastársi élettel való elégedettségük szintje.

Idővel a gyermektelen házaspároknál is kevesebb lesz a házastársi öröm, de a gyermek megjelenése felgyorsíthatja a visszaesés folyamatát, különösen közvetlenül a születés utáni időszakban - mondta Scott Stanley, a Denver Egyetem pszichológusprofesszora a kutatás eredményéről.

Egy másik, 2006-ban elvégzett, tizenháromezer emberre kiterjedt felmérés szerint a szülők általában lehangoltabbak és csüggedtebbek, mint a gyermektelen párok. A tudósok a jelenséget részben azzal is magyarázzák, hogy a mostani szülők kevesebb segítséget kapnak a házi teendők elvégzéséhez, mint a korábbi nemzedékek tagjai.

Az új, most közzétett tanulmány szerint a házasság előtt együtt élő párok több problémáról számoltak be az első gyermek megszületése után, mint azok a szülők, akik a házasság előtt külön éltek.

Akadt azonban néhány olyan házaspár is, amely tagjai szilárdabbnak érezték a kapcsolatukat azt követően, hogy az új jövevénnyel kibővült a család. Kiderült róluk, hogy nagy valószínűséggel ők hosszabb ideig házasok is maradnak, és jellemző rájuk, hogy az átlagnál magasabb a jövedelmük.

"Azért nem mindent tesznek tönkre a gyerekek" - próbált vigaszt nyújtani Scott Stanley. Elvégre az életben különböző örömök léteznek, és bár a házastársi együttlét az élet egy bizonyos szakaszában némileg megfakulhat, pótolhatja a családi boldogság és a család meglétéből fakadó elégedettség. "Mi több, ez a fajta boldogság igen erős és kedvező kisugárzású tud lenni" - nyilatkozta a LiveScience internetes oldalon, amely beszámolt a Journal of Personality and Social Psychology című folyóiratban közölt tanulmányról.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását