2024. május 10. - Ármin, Pálma

Tüntetés az előrehozott választásokért

Civilek demonstrálnak ma az Országgyűlés feloszlatását és az előre hozott választások kiírását követelve a parlament előtti Kossuth téren, mialatt a képviselők a Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel szembeni bizalmatlansági indítványról és Bajnai Gordon kormányfővé választásáról tárgyalnak.
2009. április 14. kedd 08:37 - HírExtra
A tüntetést szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) képviselője részt akart venni a bizalmatlansági indítvány parlamenti vitájában is, hogy felolvashassa petíciójukat, ezt azonban Szili Katalin házelnök elutasította, arra hivatkozva, hogy az Országgyűlésben csak a képviselők, illetve a jogszabályokban meghatározott személyek szólalhatnak fel.

Az Országgyűlés elnöke szerint ebben a kérdésben nem, illetve csak akkor hívja össze a házbizottság rendkívüli ülését, ha azt - a házszabálynak megfelelően - valamelyik frakcióvezető kéri. A házelnök a szervezőknek küldött levelében azt is hangsúlyozta, hogy az ülésnapon a parlament feloszlatása melletti érvek a CÖF petíciójának felolvasása nélkül is elhangozhatnak, hiszen a Fidesz és a KDNP ugyancsak az önfeloszlatást szorgalmazza, és az erről szóló javaslat sürgős tárgyalásáról, illetve tárgysorozatba vételéről dönt a Ház.

A civilek tíz nappal ezelőtti, a Hősök terén tartott demonstrációján az egyik szónok azt kérte, hogy április 14-én vonjanak élőláncot a Parlament köré, és ha megválasztják a kormányfőt, akkor mindaddig térjenek vissza a Kossuth térre, amíg el nem érik követeléseiket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását