2024. április 19. - Emma

Kevesebb a halálos baleset

Kilenc százalékkal csökkent a halálos balesetek száma az év első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest; idén eddig 172-en haltak meg Magyarország útjain.
2009. április 8. szerda 14:22 - HírExtra
Elmondta azt is, hogy tavaly 970-en haltak meg a közutakon, s előtte 40 évig nem volt olyan év, hogy ezer alatt lett volna az így elhunytak száma.

Az elmúlt negyedév baleseti statisztikáját ismertetve azt mondta: 22 olyan nap volt, amikor nem történt halálos baleset az ország útjain. A súlyos sérüléssel végződött közúti balesetek száma 19 százalékkal csökkent az elmúlt évihez képest, személyi sérüléssel végződő baleset pedig mintegy 16 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.
Komáromi Endre azt mondta, hogy a legtöbb baleset továbbra is a gyorshajtás miatt következik be, ezt követi az elsőbbségi jog meg nem adása, majd az irányváltoztatásra vonatkozó szabályok megsértése.

A rendőrség a gyorshajtásból fakadó balesetek megelőzése érdekében, közbeszerzési eljárás keretében, ötven új, mobil sebességmérőt szerez be, az autópályákon 31 új mérőhelyet állítanak fel, az állami kezelésű utakra pedig három éven belül hatszáz fix mérőt állítanak fel, ebből kétszázat még ez évben - mondta.

Komáromi Endre ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: ha az eddig használt 150 sebességmérő ilyen mértékű csökkenést eredményezett a baleseti statisztikában, akkor négyszer ennyi "biztosan rendet tesz".

Beszámolója szerint javult az ittas vezetők által okozott baleseti statisztika is, a 2008 első negyedévi 441 fővel szemben 2009-ben eddig 365 személy okozott ittas állapotban balesetet, ami 17 százalékos javulás.

Tájékoztatása szerint húsvétkor ismét fokozott rendőri ellenőrzésre kell számítani, amelynek keretében nem csak az ittasságot, hanem a passzív biztonsági eszközök használatát is vizsgálják majd. A rendőrség egyébként közbeszerzés útján 500 új alkoholszondát vásárolt, amelyeket használni fognak az április 10. és 14. közötti közúti razzia során.

Kiss Csaba, az autópálya-felügyeleti és baleset-megelőzési osztály vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: tavaly húsvétkor mintegy húszezer autóst ellenőriztek és közülük mindössze másfél százalék volt ittas. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a kerékpárral közlekedők sem fogyaszthatnak alkoholt.

Közölte továbbá, hogy húsvét miatt megnövekedett forgalomra kell számítani elsősorban a röszkei és a záhonyi határátkelőknél a kilépő oldalon a hazatérő ukrán és szerb állampolgárok miatt, ezért a rendőrség arra kéri az autósokat, hogy használjanak alternatív határátkelőhelyeket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását