2024. május 9. - Gergely

A G20 szerint 2010 végére már dübörögni fog a világ

A jövő év végéig be kell indulnia a világgazdasági növekedésnek az eddig megtett költségvetési és banktámogató lépések, valamint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) átalakítása és tőkefeltöltése révén - áll a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) cs
2009. március 29. vasárnap 20:21 - HírExtra
A 24 pontos tervezet szerint a már elkezdett költségvetési élénkítő programok több mint 2 százalékponttal gyorsítják a világgazdaság növekedési ütemét, és 20 millió új munkahelyet teremtenek.

A Financial Timesnak nyilatkozó "hivatalos forrás" szerint nem valószínű, hogy az április 2-ai londoni csúcsértekezletig - amelyen jelen lesz Barack Obama amerikai elnök is - a nyilatkozattervezet jelentősen módosulna.

A Financial Times szerint a tervezet nem tartalmaz sok részletet a globális szintű további költségvetési ösztönzőkről, a Húszak ugyanakkor leszögezik, hogy elszántan törekszenek a növekedés azonnali újraindítására, a protekcionizmus elvetésére, valamint a piacok és a pénzügyi intézményrendszer reformjára.

Angela Merkel német kancellár a Financial Times szombaton megjelent hétvégi kiadásának nyilatkozva igyekezett hűteni a londoni G20-csúccsal kapcsolatos várakozásokat, mondván: új, globális piaci rendszer felépítéséről van szó, aminek Londonban nem lehet teljesen a végére járni. - Természetesen a gazdasági válságot sem fogjuk megoldani ... nyilvánvaló, hogy megint le kell majd ülnünk - mondta a német kormányfő a brit lapnak.

Soros György magyar-amerikai nagybefektető ugyanakkor a szombati The Timesnak kijelentette: katasztrófával érne fel, ha a G20-országok csütörtöki londoni csúcstalálkozóján nem születnek tényleges döntések. Soros szerint most nem lesz elég általános elvek megfogalmazása, hanem gyakorlati lépéseket kell elhatározni, és ha a találkozó kudarccal végződik, akkor a globális pénzügyi és kereskedelmi rendszer "széthullik".

A Financial Times által vasárnap ismertetett nyilatkozattervezetben a G20-vezetők ugyanakkor hangsúlyozzák elkötelezettségüket annak biztosítására, hogy a mostanihoz hasonló válság a jövőben ne alakulhasson ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását