2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Négynapos munkahét lesz a közszolgáknál?

A közszférában bevezetendő négynapos munkahét is szerepel a kabinet takarékossági javaslatai között - értesült a Világgazdaság.
2009. március 27. péntek 08:08 - HírExtra
Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára a lapnak azt nyilatkozta, hogy ha a napi ledolgozott órák számát nézzük, akkor több területen már most sem heti öt nap a munkaidő, hanem hat-hét, olyan sok a munkájuk a közszolgáknak.

A főtitkár szerint ezért a jelenlegi létszámmal képtelenség ellátni heti négy nap alatt a rengeteg feladatot, megbénulnának például az okmányirodák, a földhivatalok, a fogyasztóvédelmi irodák. Ezért ha elrendelnék a négynapos munkahetet, akkor újabb embereket kellene felvenni, hiszen válság idején még több a teendő.

A cikk szerint a költségvetési szervek havonta mintegy 70-90 milliárd forintot fordítanak személyi kiadásokra és az ezekhez kapcsolódó járulékokra, éves szinten tehát a megtakarítás - 20 százalékos bércsökkenéssel számolva és figyelembe véve, hogy a munkabér nem vezethető be a szféra egészében - maximum 100-120 milliárdot tenne ki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását