2024. június 1. - Tünde

A Fidesz most Demszky miatt vonult ki

Meghiúsult a Fővárosi Közgyűlés egészségügyi bizottságának csütörtöki ülése, mivel a fideszes képviselők Demszky Gábor főpolgármester egy intézkedése ellen tiltakozva kivonultak, az MSZP-SZDSZ-koalícióból pedig többen nem jelentek meg.
2009. március 19. csütörtök 12:51 - HírExtra
Még a napirend elfogadása előtt Pesti Imre (Fidesz) alelnök bejelentette, "tűrhetetlennek, elfogadhatatlannak" tartják, hogy Demszky Gábor politikai okból ismét megvétózta a bizottság szakmai döntését, amellyel másodszor írt ki pályázatot három fővárosi kórház főigazgatói posztjára.

A fideszes politikus emlékeztetett arra, hogy a múlt hónapban, a pályázatok kiírásakor a testület szocialista tagja, Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter is szakmailag indokoltnak tartotta a pályázatok kiírását.

"Ezért aztán kifejezetten felháborító az a már-már cinikusnak tűnő levél", amelyet Demszky Gábor főpolgármester küldött, és a korábbi bizottsági döntést immár második alkalommal is felfüggesztette - mondta.

Az alelnök hangsúlyozta: most, amikor nincs a fővárosnak költségvetése, s a közgyűlés elnöke együttműködést sürget, elfogadhatatlan az ilyen erődemonstráció, a szakmai döntések figyelmen kívül hagyása.

A főpolgármester egy február 26-i keltezésű levélben függesztette fel a bizottság azon február 19-i döntésének végrehajtását, amellyel fideszes indítványra ismét pályázatot írtak ki a Nyírő Gyula, a Károly Sándor és a Bajcsy-Zsilinszky kórház főigazgatói posztjára.

Pesti Imre februári helyszíni javaslatában a kiírást azzal indokolta, hogy az utóbbi két kórház élén 2003 óta nyugdíjjogosult vezető áll, a Nyírő Gyula kórházat pedig megbízott főigazgató vezeti. A kiírást követően az alelnök az MTI-nek elmondta: azt szeretnék, ha a csaknem egy éve tartó "nem tisztességes politikai alkuk köréből" kikerülne az egészségügy, rendeznék a vezetőváltásokat, amelyekkel szerinte "közbéke alakulhat ki" a bizottságban.

Tavaly Havas Szófia (MSZP) alelnök indítványára, fideszes támogatással döntött először a bizottság arról, hogy pályázatot ír ki e három kórház főigazgatói posztjára.

Demszky Gábor csakúgy, mint most - az önkormányzati érdekkel ellentétesnek tartva a kiírást - megvétózta a döntést, és így a kérdés a Fővárosi Közgyűlés elé került.

Novemberben a közgyűlés előbb Havas Szófia és Bőhm András (SZDSZ) szavazataival elutasította a főpolgármesteri vétót. Devánszkiné Molnár Katalin (MSZP) javaslatára, a Fidesz tiltakozása ellenére, újból szavaztak ez ügyben. Ekkor a háromtagú MDF-frakció támogatásával a közgyűlés a főpolgármester álláspontját elfogadva, elutasította a pályázat kiírását. A közgyűlés decemberben a főpolgármester kezdeményezésére elvonta az egészségügyi bizottság vezető-kinevezési jogkörét, amelyet januárban ismét visszakapott a testület.

Demszky Gábor a februári bizottsági határozat végrehajtásának felfüggesztését indokolva azt közölte, hogy szakmai indoknak "még csak a nyomát sem lehet felfedezni" a főigazgatói pályázatok kiírásával kapcsolatban. Szerinte a nyugdíjkorhatár elérése csupán a jogi keretét adhatja egy vezetőcserének, de nem pótolhatja a javaslatok szakmai indoklását.

Úgy vélte, hogy a nyugdíjkorhatárra való hivatkozás csak akkor igazolható, ha a főváros minden intézményének vezetői állásánál következetesen érvényesítik. Emlékeztetett a közgyűlés azon novemberi döntésére is, miszerint az új budapesti egészségügyi modell elfogadásáig, amelynek benyújtásával késésben van az illetékes főpolgármester-helyettes, ne írjanak ki új pályázatot e három kórház élére.

A főpolgármester felrótta a bizottságnak, hogy visszaélt a közgyűlés bizalmával, mivel januárban azzal a feltétellel kapták vissza a vezető-kinevezési jogkört, hogy szakmai indokolás nélkül, illetve az egészségügyi modell elfogadásáig nem írnak ki újabb pályázatot.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását