2024. április 19. - Emma

Ismét diákot vertek a társai

Súlyos sérüléseket szenvedett egy 14 éves fiú, akit tanulótársai egy bátonyterenyei iskolában vertek meg, mert a gyerek elpanaszolta az igazgatónőnek, hogy elvették tőle MP-4 lejátszóját; három fiatalkorút őrizetbe vettek - az egy hete történt esetről sze
2009. március 18. szerda 14:10 - HírExtra
Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a 14 éves bátonyterenyei fiút egy tanteremben állták körül, és fenyegették meg hárman.

A gyerek odaadta a lejátszót, de ezután újra megfenyegették, hogy nagyon megverik, ha elmondja valakinek a történteket. A fiú azonban azonnal szólt az igazgatónőnek, aki elkérte a támadóktól a lejátszót, és visszaadta azt a gyereknek.

A szóvivő közölte: a fiúra ezután az iskola folyosóján támadtak rá, ököllel ütötték és rugdosták.

A három elkövetőt, két 15 és egy 14 éves fiút őrizetbe vették, rablás és súlyos testi sértés elkövetése miatt indítottak ellenük eljárást, és előzetes letartóztatásukat indítványozták az ügyészségen.A szóvivő hozzátette: a gyanúsítottak részben elismerték a bűncselekmény elkövetését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását