2024. április 20. - Tivadar

Megremeghet Gyurcsány trónja?

Az Európa Parlamenti választások meghozhatják a sokak által várt változást az MSZP vezetésében. A következmények pedig elérhetik Gyurcsány valamelyik – pártelnöki vagy kormányfői – székének eddig stabilnak hitt lábait.
2009. március 4. szerda 07:09 - Pénzes Dávid
Az MSZP szombaton nyilvánosságra hozta EP-listáját. Ez sokak számára meglepetésnek bizonyult. Az első három helyen, vagyis a három biztos befutó poszton három nő: Göncz Kinga, Herczog Edit, Gurmai Zita áll. A meglepettek közt található például Lévai Katalin, aki már ki is fejezte nemtetszését. Mint mondta, aki a párton belül jól helyezkedik, és ezzel tölti az idejét, annak várhatóan több eredménye lesz, mint annak, aki csak dolgozik.

Ez persze csak a felszíni sértődés hangja. Valójában a mélyben is komoly mozgások tapasztalhatók és nemcsak a lista kapcsán, de a közelgő MSZP tisztújító kongresszusra való készülődésben is. A március 21-22-én tartandó gyűlésen újraosztják a párt vezető posztjait.

Helyezkedni tudni kell

Tény, hogy a politika nem csak a kompromisszumok, de a helyezkedés művészete is. Annak pedig, hogy milyen érdekkörök mozognak a szocialista párt vezetésében komoly következménye lehet az ország vezetésére is. Eddig Gyurcsány Ferenc viszonylag nagy többséggel rendelkezett, hatalomtechnikája remekül működött.

Sokan jósolták már a bukását, mégis a helyén van. Persze helyzete most is szilárdnak látszik, ezért nem szeretnénk a távozását vizionálni. Kialakulhatnak azonban olyan erővonalak, amelyek az MSZP vezetői közti helyezkedéseket egy Gyurcsány számára kritikus irányba terelhetik. .

Az, hogy Herczog Edit az EP-lista második helyére kerülhetett Szekeres Imre pozíciójának megerősödését mutatja. Ő már eddig is a párt egyik erős embere volt, ám mindeddig Gyurcsány árnyékában, őt feltétlenül támogatva. Beszédes lehet Gyurcsány száméra, hogy Szekerest a nógrádi szocik a pártelnöki posztra is jelölték.

A nagy szövetség?


Szekeres Imre lapértesülések szerint Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel is szövetséget készül kötni. A Hagyó mögött álló érdekcsoportok Tüttő Katát és Bárándy Gergelyt látnák szívesen az országos elnökségben. Tüttő Kata bekerülése az EP-listára (igaz csak 19.-ként) is e szövetség létének lehet bizonyítéka. Szekeres régi szövetségese Lamperth Mónika pedig Hagyóéktól újabb támogatókat kaphat, ami nagy lökést adhat a Juhász Ferenccel megvívandó harcában az elnökhelyettesi posztra.

A legnagyobb bajban Kiss Péter lehet, aki kancelláriaminiszterként sem alkotott maradandót és a pártpolitikában is egyre kevesebb szerepet kap. Mára gyakorlatilag a Baloldali Tömörülés tagjaira támaszkodhat csak. Az alelnöki posztra újra pályázó Kiss, Hiller Istvánnal, a volt pártelnökkel kerülhet szembe. Hiller pozíciója ugyan szintén meggyengülni látszott, ám Gurmai Zita EP-listás helye ennek ellenkezőjét bizonyítja. Gurmai és a mögötte álló nőtagozat Hillert favorizálja.

Gyurcsánynak jó

Mindezek az apró változások, illetve Szili Katalin elvonulása Pécsre, mind Gyurcsány malmára hajtja a vizet. Eddig ugyanis Szili Katalin, Kiss Péter és Juhász Ferenc számítottak a pártelnök legnagyobb ellenlábasainak. Az ő háttérbeszorulásuk erősítheti Gyurcsányt. Ám törvényszerű, hogy felbukkant néhány új rivális.

Ilyen lehet például az egyre erősödő Szekeres Imre, aki ha megérzi a lehetőséget Gyurcsány pártelnöki elmozdítására, biztosan ki is használja azt. A másik, Gyurcsány egyik legnagyobb támogatója, Veres János pénzügyminiszter. Mint szabolcsi elnök egyre erőteljesebben építi ki háttértáborát, sőt a parlamenti frakcióban is növekszik a népszerűsége. A hírek szerint egyre többször mond ellent Gyurcsánynak és hű társának, Draskovics Tibornak.

Szétválasztás?

A pártelnöki és kormányfői funkció szétválasztása többször felmerült már, ám ehhez két dolog egyszerre szükséges. Ez egyik, hogy a nagyobb érdekcsoportok egyetértsenek a kérdésben. A másik, hogy legyen olyan személy, aki a megüresedő széket átvegye. Ezek egyikére sincs egyelőre reális esély.

Nyilvánvaló, hogy az EP-választás eredménye sokat fog nyomni a latban. Ám mivel a tisztújítás ez előtt lezajlik, Gyurcsány közeljövőjére az említett helyezkedések nem lehetnek érdemi hatással. Úgy tűnik, a jelenlegi status quo mindenkinek megfelel, így a nyár eleji EP-választásokig a pártelnök megnyugodhat.

Gyurcsány bármelyik széke akkor kerülhet veszélybe, ha az EP-választáson csúnya vereséget szenvednek a szocik. Hogy ebben az esetben földindulásszerű változások, vagy csendes átrendeződés lesz-e, egyelőre megjósolhatatlan, ahogy az MSZP EP-választási bukása sem törvényszerű.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

PAPO
2009. március 4. 15:04
bukta lesz, első szili utána meg a vízözön, ep szavazatok a maszopra nulla lesz.
balogGY
2009. március 4. 09:47
rosszul vagyok mikor ezeket a neveket olvasom. És ne sértődjön meg senki, de tényleg. Össze kéne gyűjteni őket és egy másik bolygóra szállítani.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását