2021. december 5. - Vilma

Obamának szabad, Cháveznek nem?

Az úgynevezett nyugati demokráciákban valószínűleg nehezen lenne elképzelhető az, hogy a közvetlenül megválasztott elnök népszavazást írasson ki a saját hatalmának megosszabbításáról, míg máshol magától értetődő lehet. Hugo Chávez venezuelai elnök harmadi
2009. február 17. kedd 07:01 -

Szerző: Kőrösi Viktor Dávid
E-mail: korosi@hirextra.hu


Nincs szavazás botrány nélkül

Az alkotmánymódosító referendum nem maradt botrány nélkül. Luis Herrero spanyol európai parlamenti képviselőt kiutasították Venezueláról, mert olyan megjegyzést engedett meg magának, amely kivágta a biztosítékot a politikai vezetésnél. Az európai képviselő Chávezt diktátornak nevezte, amellyel az európai közvéleményt is megosztotta.

Herrero európai néppárti politikustársai, így például Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke felháborodottan vették tudomásul Venezuela eljárását. A helyzet azért érdekes, mert amennyiben Chávez valóban diktátor, akkor erre a lépésre lehetett számítani, s nem érthető a meglepettség.

Már megpróbálta

Hugo Chávez már 2007-ben próbálkozott az alkotmány módosításával, ami lehetővé tenné (most már: teszi) számára a harmadik ciklus betöltését is. Az elnöknek első alkalommal kellett elkönyvelnie vereséget, ugyanis a népszavazás hajszállal ugyan, de elutasította az alkotmánymódosítást. Akkor Chávez azt mondta, hogy folytatni fogja „harcát a szocializmus építéséért”. 2009 február 15-én a népszavazás elfogadta Chávez alkotmánymódosítási tervezetét, a szavazatok 54,4 százalékát kapta meg.

A kisebbségben maradt 45 százalék két dolgot jelez az elnöknek és a világnak: először is azt, hogy arányukban többen ellenezték az újabb elnöki ciklust, mint ahányan az elnökre szavaztak, másfelől azt, hogy lehet az elnöknek nemet is mondani. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a hatalmát tevékenyen aláásók nem lesznek kirúgva az állásukból, viszont egy diktátor elég kevésszer tűr meg alternatívát.

Igény szerint

Az olajállamban mégis hatalmas a szegénység, ez a társadalmi légkör pedig kiváló táptalaja a Latin-Amerikában látható újbaloldali politikának. Ennek jellemvonása valóban nem vág egybe az európai demokráciákkal, bár diktatúráról beszélni rossz ötlet lenne. Chávez autoriter politikai rendszere nem az elnyomáson alapul, bár tény, hogy a politikai alrendszer hangsúlyos a társadalomban. Ez önmagába nem probléma, amennyiben Venezuelában társadalmi igény van az erős államra és az erős vezetőre. Úgy fest, Venezuelában van.

Ennek a hátterében igen nagy részben Simón Bolívar (a Wikipedia alapján a teljes neve: Simón José Antonio de la Santísima Trinidad Bolívar de la Concepción y Ponte Palacios y Blanco) van, aki a 19. század eleji függetlenségi mozgalmak meghatározó egyénisége volt, egyben a dél-amerikai államok függetlenségének megtestesítője. Bolívar hozta létre a spanyolok elleni harc végén ún. Nagy-Kolumbiát, amelynek elnöke lett. A Venezuela területét is magába foglaló konföderáció több állam – így Peru – függetlenségében is közreműködött.

Chávez „bolivarizmusa” leginkább egy globalizáció- és USA-ellenes neomarxizmus, amiből – egyelőre úgy fest – nem ábrándultak ki a szavazók. Az elnök baloldaliságát Chávez-párti chavism.com úgy fogalmazza meg, mint egyensúlyozás a tradicionális baloldali gondolatok, a gazdasági igazságosság, az emberi méltóság , a demokrácia és a kereskedelem között. Könnyen ébredhet olyan érzésünk, amely szerint a fenti definíció némileg sántít. Ahhoz azonban, hogy ennek (ti. a sántítás) mértéke pontosan megállapítható legyen, ismerni kell a venezuelai társadalom igényeit. A demokrácia ugyanis nem feltétlenül a korlátlan piacgazdaságot jelenti.

Nem diktatúra

Abban azonban biztosak lehetünk, hogy Venezuelában szó sincs diktatúráról. Sőt, ha már éppen egy európai parlamenti képviselő volt az, aki – legutóbb – lediktátorozta Venezuela elnökét, vonhatunk egy érdekes párhuzamot a bukott népszavazás megismételtetésének ötleteével kapcsolatban A helyzet hasonló volt az európai alkotmány ír elutasításakor, amikor európai szintű politikusok azt mondogatták, hogy addig kell ismételgetni a népszavazást, amíg az írek el nem fogadják. A különbség „csupán” annyi, hogy az egyik oldalon ezt konkrétan megcsinálták, a másik oldalon pedig több felelős politikus szorgalmazta.

A CounterPunch című amerikai elemző és híroldal azt írja: sem Chávez, sem a kolumbiai Alvaro Uribe meghosszabbított mandátumának kritikusai nem foglalkoznak például azzal, hogy az Egyesült Államokban a szenátorok és képviselők akárhányszor indulhatnak a választásokon, nincs korlát. Ehhez hozzáfűzhetjük: így van egy Magyarországon is az országgyűlési képviselőkkel.

A probléma tehát önmagában nem az újraválasztás, hanem az autoriter rendszerek kiépítésének lehetősége. Tény, hogy erre az Egyesült Államokban kisebb esély van, mint Venezuelában, legnagyobb részben köszönhetően a politikai intézmények szilárdságának és a társadalom demokratikus kontrolljának. Az egyszerűség kedvéért ezúttal az ún. „többség diktatúrájától” és a „megvezetett többség” elméletétől tekintsünk el, viszont csak röviden: az állampolgár cselekvési lehetőségeinek leszűkítésére az elméleti lehetőség adott egy parlamentáris demokráciában is, nem csak egy autoriter rendszerben.

Ahogy említettük: nem biztos, hogy minden társadalom számára a demokrácia a nyerő. Oroszország például akkor prosperált, amikor keménykezű vezetés tartotta a hatalmat. A kommunizmus idején az orosz iparosodás elképesztő méreteket öltött, kiemelve az országot a feudális viszonyok közül. A nyugat-európai értelemben vett demokrácia hiánya tehát önmagában nem indok arra, hogy egy államot, illetve annak vezetőjét elítéljük.

Obamának lehet, Cháveznek nem?

Visszatérve Venezuelához, illetve az USA-hoz: szintén a CounterPunch-on idézik Barack Obama amerikai elnököt, aki azt mondta: „általánosságban nem vagyok az újraválaszthatósági korlátozás mellett. Egyfajta korlátozásban hiszek: a választásokban”. Egy ilyen mondat sok nem amerikai politikusnak okozna kényelmetlen, magyarázkodással teli pillanatokat. Mindezt „tetézi” Jose Serrano képviselő indítványa, amely arra vonatkozik, hogy az amerikai elnöki pozíció korlátlan ideig legyen betölthető, amennyiben arra a szavazók négyévente felhatalmazást adnak (az amerikai társadalomra jellemző, hogy az erről szóló internetes szavazáson a véleményt nyilvánítók 75 százaléka ellenzi az ötletet). Amint az AOL News írja: az amerikai alkotmány 22. paragrafusa azért korlátozza az elnöki ciklust maximum 2x4, illetve 10 évben, mert „túl nagy az elnök hatalma ahhoz, hogy meghatározatlan ideig legyen pozícióban”.

Más kérdés – folytatja a CounterPunch – , hogy a demokratáknak (Serrano) miért éppen most lett sürgős az ügy, holott Bush alatt még frászokat kaptak attól az elnöki törekvéstől, amely szerint az elnöknek még koncentráltabb hatalom kell, hogy rendelkezésére álljon.

A meghatározó (nyugati) sajtóorgánumok reakciói alapján Obama szó nélkül hosszabbíthatná meg az elnöki pozícióját, Chávez viszont már most „diktátor”.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását