A világon már működik

Gondoljunk bele hány szegény ember él a világon. A válasz: rengeteg. Bár jövedelmük alig van, de nem szabad azt mondani, hogy ők nem vesznek részt a piacgazdaságban. Ugyanis részt vesznek, csak kisebb mértékben. Ám számuk miatt - a sok kicsi köztudottan sokra megy - hatalmas összegek mozgatói, amikből viszont csak az őket egyes helyeken éhbérért dolgoztató bányák és gyárak, valamint a helyi kocsmák és élelmiszerboltok - tehát a szeszfőzdék és a pékségek - profitálnak.

A legtöbb vállalat - főleg Európában és az USA-ban - minden piaci tekintetben figyelmen kívül hagyja ezt a hatalmas tömeget, akikből óriási profitot lehetne leakasztani - úgy, hogy még ők is jól járnának.

Az egyetlen kivételként India kezd tündökölni. A gazdaság megállíthatatlan erővel dübörög, fejlődik, az életszínvonal egyes embereknél naponta emelkedik, ám ennek ellenére is hatalmas a szegénység aránya. De India nem engedheti meg magának, hogy a saját népességének több mint ötven százalékát száműzze a piacról, így inkább alkalmazkodik - amitől a cégek is busásan profitálnak és az átlagembernek is jó.

Itt jön szóba világ legolcsóbb, ám használható autója, a nyolc eurós laptop, vagy ha szegénység mélyebb rétegeibe akarunk hatolni, akkor a mosópor, amihez nem kell mosógép (ugyanis a többség nem rendelkezik mosógéppel, sőt sokszor árammal se).

Szintén India ad otthont az egyik legjövedelmezőbb szegénybanki vállalkozásnak. A Citicorp Suvidha nevű bank 25 dolláros kezdőtőkét igénylő bankbetéttel lépett a szegények piacára, és rögtön az első évben 150.000 új ügyfele lett.

De bankbetétnél talán még fontosabb a hitel. A legismertebb példa erre, a tettéért 2006-ban Nobel-békedíjat kapott, bangladesi Muhammad Junusz pénzintézete, a Grameer Bank. Ő a legszegényebbeknek nyújt hiteleket, és a dolog azóta is működik, tőkéje gyarapszik, a mikrohitelprogramot pedig számos országban átveszik. De mint tudjuk, ami máshol kiválóan funkcionál, az csak a legritkább esetben működik nálunk, Magyarországon.

A magyar elképzelés

Három neves közgazdász, Felcsuti Péter - a Raiffeisen Bank létrehozója és vezérigazgatója, Polgár András - a Polgár Alapítvány alapítója, és Ujlaky András - a Hungarian International Bank volt igazgatója, összeállt hogy létrehozzák Magyarország első, ténylegesen működő szegénybank-projektjét.

Az alapgondolat az, hogy a bebukott ötletekkel ellentétben, ezúttal az állam szegénység felszámolására eddig eredménytelenül elherdált milliárdjait használná fel, és ebből adna mikrohiteleket a mélyszegénységben élőknek, kizárólag vállalkozás céljára (meg az ehhez kellő tartozások törlesztésre).

Az alapgondolat semmiképpen sem lehet hibás, hisz ha uzsorára van kereslet, akkor erre is lenne - főleg hogy bár konkrét számok még nincsenek, de közel sem lenne akkora a törlesztő részlet és a THM. A normál bankok természetesen nem hiteleznek a mélyszegénységben lévőknek - hisz nincs mit elvenni, ha nem tudnának fizetni -, ezért van szükség egy külön ezzel foglalkozó pénzintézetre.

Ekképp be lehetne vonni a mélyszegénységben lévő embereket is gazdaságba. Először egy meghatározott területen, és időn belül próbálnák ki, és ha sikeres, akkor országos szinten is be lehetne vezetni - legalábbis a tervek szerint.

Legnagyobb akadályokat a vállakózásokat övező bürokrácia nagysága és normál szemmel való átláthatatlansága, valamint a szociális háló kiterjedtsége okozza -értsd: ha nem dolgozol és ügyesen csinálod, akkor több pénzt kapsz mintha dolgoznál. Bangladesben nincs szociális háló és a bürokrácia sem épp kiterjedt, így ezekkel a gondokkal ott nem kellett szembenézni. Felmerült az is, hogy mint Bangladesben, itt is csak nők kaphassanak hitelt, aminek bár vannak támogatói, de sokak szerint nem ezzel kéne egy újabb társadalmi szakadék repedéseit megnyitni.

Hasonló dolog áll már Franciaországban és Spanyolországban egyaránt, a három szakember is ezek felé próbál orientálódni. Ott a kiterjedt szociális háló miatt úgy lehet ezeket az összegeket felvenni, hogy lemondanak különböző jóléti ellátásokról (pl.: segélyekről), cserébe a pénzért. Amit persze vissza kell majd fizetni, ám ez csak úgy lehetséges, ha a vállalkozás, amit létrehoznak nyereséges - és mivel állami pénzből jött létre, ezért kifejezetten törvényes.

Vegyünk példát magunkról!

És itt van a kutya elásva: a mélyszegénységben lévő emberek nem tudják hogy kell sikeresen beindítani egy vállalkozást, sőt a különböző ügyek intézésére is embereket kellene felfogadni (könyvelés, marketing), akik csak viszik pénz, így csökkentik a vállalkozás sikerességét.

Ezt a hármas az úgynevezett mentorrendszer - a mentor olyan személy aki kirendelve, tanácsokkal segíti ezeket a vállalkozásokat - kiépítésével lehetne megoldani, de ők is elismerik, hogy a szakma hazánkban még nem létezik.

Ha már Ladányi János kisebbségi szociológus is a harmadik világ polgáraihoz hasonlította a magyar mélyszegénységben lévőket, így megtehetnék ezt az adott szakemberek gazdasági szempontból is. Ugyanis - érdekes módon - mi magyarok, ugyanezt a problémát Afrikában tudjuk kezelni. Magyar segélyszervezet ottani, szegény fiatal asszonyoknak tartott nyolc hónapos üzleti tréninget. Az eredmény: 18 résztvevőből már 11-nek profitot termelő vállalkozása van. Nem lehetne ezt itthon is megvalósítani?