2024. május 12. - Pongrác

Téglamúzeum nyílt

Bélyeges és monogramos téglákból nyílt állandó megyei kiállítás pénteken Székesfehérváron, a régi Megyeháza pincéjében.
2009. február 6. péntek 17:03 - Hírextra
A mintegy 800 darabos egyedülálló gyűjteményt Siklósi Gyula régészprofesszor állította össze. Több éves kutató- és gyűjtőmunkájának eredményeként a megye csaknem valamennyi településéről sikerült néhány téglát bemutatni.

A megye számos helységében működött ugyanis téglaégető. Székesfehérváron, ahol a város szélén jó minőségű, téglakészítésre alkalmas agyagot bányásztak, már az 1700-as évek elején működtek téglaégetők, s még az 1800-as évek végén, az 1900-as évek elején is 17 helyen készültek az építőanyagok.

A bemutatott téglákon monogram jelzi, hogy melyik téglaégetőből kerültek ki. Ezek a jelzések sokat segítenek a régészeknek abban, hogy meghatározzák egy-egy épület, falmaradvány korát a téglagyárak ismert adatai alapján - mondta el az MTI-nek Siklósi Gyula.

A tárlat a Babamúzeumnak is helyet adó régi Megyeháza pincéjében kapott helyet. A kiállított anyag még korántsem teljes, valamennyi összegyűjtött tégla bemutatására ugyanis nincs elegendő hely. A tervek szerint azonban, ha elkészül a Babamúzeumnak új otthont adó Hiemer-ház harmadik ütemének felújítása, a helyére költözhet a Fejér Megyei Múzeumok különleges állandó tárlataként a téglamúzeum.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását